Jelzõberendezések

A gépjármû jelzõberendezései részben arra szolgálnak, hogy bizonyos felvilágításokat adjanak a forgalomban résztvevõknek a jármûrõl, vagy a vezetõ tevékenységérõl, ill. szándékáról, részben a gépkocsibezetõ kap információkat a haladással kapcsolatban.

Az elsõ csoportba tartozó  jelzõberendezések zömmel fény formájában jelzik az információt, de van hanggal jelzõ berendezés is.

Elõször vegyük sorra a fénnyel jelzõ készülékeket. 

Helyzetjelzõ lámpák. Elöl két fehér, hátul két vörös lámpa. (A két elsõ helyzetjelzõ lámpát hazánkban sokáig városi lámpaként" is használták). A helyzetjelzõ lámpák közül sokszor külön kapcsolható a két jobb oldali vagy a két bal oldali, feltéve, hogy a kocsi áll (várakozást jelzõ lámpák).

Szélességjelzõ lámpák nagyobb méretõ jármûvek oldalán, különbözõ magasságokban. Egyes lámpák egyidejûleg világítanak elõre is és hátra is, elõre fehér, hátra mindig vörös fényt bocsátanak ki.

Féklámpák. Csak hátul vannak, viszonylag erõs, vörös fényt bocsátanak ki, a fékpedál lenyomására gyulladnak ki.

Megkülönböztetõ jelzõlámpák. A kocsi tetején körkörösen látható  villogó fény. A fény színe áthaladási elsõbbség jelzése esetén (rendõrség, mentõk, tûzoltók, közmûvek rohamkocsijai) kék, a szokottnál lassabb, ill. indokolatlannak tûnõ kis sebesség jelzésére (utcaseprõ, autómentõ, különleges vontató stb.) narancssárga. (Az utóbbit nem szabad használni, ha a jármû szokásos sebességgel halad!)

Irányjelzõk. A múlt században évtizedeken át a lengõkaros "indexet" használták, ami kicsapodott állapotban világított. 

Ma a jármû mindkét oldalán azonos számú, borostyánsárga fényt kibocsátó lámpa van, amelyek közül egyszerre csak az egyik oldali sort lehet mûködtetni. A mûködtetés abból áll, hogy az áramot valamilyen villogtató berendezésen keresztül vezetjük a lámpákhoz (és a kontroll-lámpákhoz), így azok 1-2 Hz gyakorisággal villogva jelzik a vezetõ irányváltoztatási szándékát. A villogtató szerkezetek sokáig hõdrótosak voltak. A bal oldali. ábrán látható legelterjedtebb kapcsolásban a hõdróton keresztül akkor kezd áram folyni, amikor az irányjelzõ kapcsolót jobbra vagy balra átkapcsoljuk. Az R ellenállással beállított áram melegíteni kezdi az A-A hõdrótot, ami kb. fél másodperc alatt a melegedés hatására annyira megnyúlik, hogy a felsõ érintkezõ-pár összeér. Az érintkezõn áthaladó erõsebb áram már fel tudja villantani az izzókat, ugyanakkor a relé nagyon határozottá teszi az érintkezõk zárását, sõt, egyúttal az ellenõrzõ lámpát is feszültség alá helyezi. Az érintkezõk azonban egyidejûleg áthidalták a hõdrótot is, ezért az elkezd hûlni. Kb. fél másodperc múlva az összehúzódó drót szétválasztja az érintkezõket.

Voltak másmilyen típusú villogtató készülékkek is, így pl. bimetallos típusú (nincs külön hõdrót, a fegyverzetet bimetallból készítik), pneumatikus (villamos csengõ elvén mûködõ vibrátor, amelyben a dugattyúként kiképzett fegyverzet mozgását légellenállással lassítják), villamos motor (kis elektromotor bütykök segítségével érintkezõket vezérel) és tranzisztoros (amelyben egy kondenzátor lassú feltöltése és kisütése vezérli a tranzisztort). 

A villogtató  ma már nem külön áramkör, hanem az elektronikus hálózat része.

Napjainkban került szóba, hogy a motorkerékpárokra is kell(ene) irányjelzõ.

Elakadásjelzõ. A KRESZ elõírások lehetõvé teszik, hogy az egyéb elakadásjelzõk mellett kocsiba beépített jelzõberendezést is mûködtethessünk. Erre a célra az irányjelzõt használjuk, olyan kiegészítéssel, ami az összes irányjelzõ lámpát egyidejûleg villogtatja. 

Fénykürt. A jármû elõtt haladók vagy tartózkodók zajtalan figyelmeztetésére szolgál. Tulajdonképpen nincs önálló jelzõ része, jelzésre a fényszórókat használjuk, csak vezérlésükrõl kell gondoskodni. Gyakran még külön kezelõszerve sincs, a hangkürt kapcsolójával lehet vezérelni. Maga a jelzés a fényszóró felvillantásból áll. 

Kürt. Hanggal jelzõ berendezés. A múlt században évtizedeken át a kerékpárokon is használt gumulabdás dudát használták. A mai kürtöknek két fõ fajtája van, a villamos gerjesztésû és a légkürt. Két villamos gerjesztésû megoldást láthatunk az ábrán. Mûködésük a villamos csengõéhez hasonlít, azzal a különbséggel, hogy a rezegtetett fegyverzet nem csengõt üt, hanem membránt mozgat. A bal oldali kivitelben (hangmembrános vagy szaggatós kürt) a h hézag olyan kicsi, hogy rezegtetés közben ott a membrántalp felütközik. Emiatt nemcsak az 1 fõmembrán ad hangot (250-400 rezgés másodpercenként), hanem a 2 segédmembrán is (2000-3000 Hz-es felhangokat). A jobb oldali kivitelben (harsonakürt) a membrán nem ütközik fel, hanem hosszú hangoszlopot hoz lengésbe, így tiszta, zörejmentes, trombitáéhoz hasonló hangot kelt. A tölcsért gyakran lapos spirál alakban meggörbítik. Mindkét típusnál lehetõség van, az automatikus hangerû-szabályozásra, éspedig a sebesség függvényében, így könnyebben be lehet tartani a lakott területre elõírt követelményeket.

Hallgassunk meg néhány kürtöt, az elsõ egy 80 éves autójé volt, az utolsó még ma is gyakran hallható.

A légkürt á szaxofonhoz hasonló elven mûködik, a megszólaltatásához szükséges levegõt a kocsi légtartályából vezetjük be elektromos szelepeken keresztül, ennek hiányában a kürttel egybeépített vagy külön egységként kialakított villamos motorral hajtott légszivattyút kell, alkalmazni. Ez utóbbi hátránya, hogy lustán szólal meg.

Végül egy kis kikapcsolódás!