AutoPC-rendszer

A Citroén folytatja megkezdett politikáját: nagy hangsúlyt fektet a „kommunikáló fedélzetre" - ez sok-sok év komoly fejlesztésének köszönhető. A kitartó munka eredménye a Citroen Evasion Bureau Mobile, az XM Multimédia és a Xsara AutoPC.

A Citroén az első konstruktőr a világon, amely olyan újítást alkalmaz a gyártás és tervezés során, amely egyedülállóvá teszi az autógyártás világában. Ez a forradalmi újítás az autó sorozatgyártásakor született, a technológia neve : NTIC (új információs és kommunikációs technológia).

A világ legismertebb informatikai cégével, a Microsofttal való több mint hároméves együttműködés eredménye az AutoPC-rendszer fejlesztési koncepciója: a Windows CE operációs rendszerrel felszerelt járművek. kétsávos GSM-kommunikációs rendszert, hangfelismerő technológiát és színes képernyős navigációs rendszert is tartalmaznak.

A nagyközönség elvárásait célozza meg a Citroen azzal, hogy rendelhető extraként az C5-höz és az új Xsarához is kínálja az AutoPC-rendszert. Rendkívül sokféle lehetőség áll a vezető rendelkezésére az AutoPC-nek köszönhetően: ilyen az RDS-rádió, a CD-olvasó,a telefonkönyv, a telefon-kihangosító, a térképpel ellátott navigációs rendszer, az elektronikus üzenetküldés (SMS, e-mail), útinformációk fogadása, valamint az USB portnak köszönhetően az elektronikus diktafon, illetve a segélyhívás.

Eredményes technológia 

A Xsarába kifejlesztett Windows CE operációs rendszer továbbfejlesztése AutoPC néven választható a C5-be is, ami megfelel az ISO-szabályrendszernek. A Windows CE alkalmazása lehetővé teszi a telefon, a navigációs rendszer, a CD-lejátszó és a telefonkönyv hanggal való irányítását, s ezek összehangolt működését. A C5 felszereltségébe választható a tetőkonzolban elhelyezett multifunkciós „radiofon", amely a hagyományos CD-lejátszó helyett lehetővé teszi, hogy egy egységen belül helyezkedjen el a telefon, a rádió és a CD-lejátszó is. Az AutoPC-rendszerrel lehetősége nyílik a vezetőnek menet közbeni kommunikációra, akár üzletmenetét is könnyedén intézheti az autóban ülve.

Árban és felszereltségben kedvező ajánlat A minél kisebb méretre való törekvés miatt ma már olyan paraméterű fedélzeti számítógép szerelhető az autókba, ami kiválóan illeszkedik a műszerfalba, és a vezető keze alá idomul. A fedélzeti vezérlés funkcióin kívül még számos más feladatot is ellát, például a mobiltelefon működtetése vagy a hangfelismerő rendszer üzemeltetése. A fejlesztéseknek köszönhetően az ilyen típusú navigációs rendszer ipari méretekben való gyártása már a közeljövőben megvalósulhat. Természetesen az ára is megfizethető lesz, várhatóan a házi PC-k árfekvéséhez közelít majd. A fejlődésnek csak a képzelet és a telekommunikációs fejlődés szab határt Az AutoPC rendszere nyitott és fejlődőképes. Lehetővé válik általa a legújabb technikák, programok használata is. A Windows CE például lehetővé teszi az internarc való csatlakozást is, és - limitáltan - az elektronikus üzenetek küldését.

A fejlesztéseknek köszönhetően 2001-2003-ra várható a „zsinór nélküli" internet-kapcsolat kialakítása (GPRS, azután UMTS), ami a Citrom-modellekben újabb dimenziók meghódítását teszi majd lehetővé. Az úgynevezett „csacsogó" funkciók egyre nagyobb teret kapnak majd az idő előre haladtával.

A Citroén az AutoPC-rendszerrel a technikai fejlődésben az élen jár, és ezen a területen mások által követendő piaci standardokat állított fel.

Az AutoPC főbb elemei:

- 8 színű TFT monitor, nagy felbontású (256 x 64 képpont)
- Pentium processzor 166 MHz
- Több irányban elfordítható képernyő
- Infravörös IRDA kommunikációs kimenet
- USB-kimenet, melyre billentyűzet, nyomtató és egér csatlakoztatható
- Audio-szabályozás
- Kimenet a compact flash memóriakártyához
- Mikrofon a hangfelismerő rendszerhez
- AM/FM tuner
- Windows CE 2.12 operációs rendszer
- Diktafon
- Navtech CD-ROM alkalmazás a navigációs rendszerhez