CITROEN XSARA DYNACTIVE
Új században új technológia

Az idei Genfi Autószalonon volt a hibrid hajtású Xsara Dynactive világpremierje - ez a Citroën legutóbbi újdonsága, amely egyszerre tesz eleget a környezetvédelem és az autósok kényelmi igényeinek.
A Xsara Dynactive egy több éve tartó sikeres fejlesztéssorozat legújabb eredménye: a tervezők gondoskodtak róla, hogy a vezető, akárhányszor ül is járművébe, érezze, tesz valamit a környezetvédelem érdekében.
A már korábban bemutatott, elektromotorral hajtott típusokkal (Saxo, Berlingo haszonjármű), a hibrid hajtású Xsara Dynaltóval, a Saxóval és a Berlingo Dynavolttal, most pedig a Xsara Dynactive-val a Citroën teljessé tette azt a széles palettát, ahol egyszerre kínálja környezet- és emberbarát autóit. Az elektromos Saxo és az elektromos Berlingo haszongépjármű ideális városi környezetvédő: C02 kibocsátásuk gyakorlatilag nulla, és egyetlen feltöltéssel 80 kilométert lehet velük megtenni. A Berlingo Dynavolt teljesen elektromos hajtású, 260 kilométert tesz meg egyetlen feltöltéssel. Ebből 80 kilométert ZEV - Zéró Emissziós Jármű - üzemmódban, melynek eredményeként a jármű károsanyag-kibocsátása - az üzemmód függvényében - a harmadára csökken.

A Xsara Dynactive a vezetés élvezetét nyújtja, és a környezet magas fokú védelmét biztosítja egyszerre. Vezetés közben egyidőben 35 százalékkal csökkenti az üzemanyag-fogyasztást és a C02 kibocsátást. Az elektromos hajtás ideális városi üzemmód: a szennyező anyagokkibocsátása nulla, a villanymotor pedig rendkívül csendes.A Xsara Dynactive, az egyedülálló koncepciónak köszönhetően, a hibrid hajtású generáció új vonalát képviseli. A Xsara Break Exclusive-ra építve a Xsara Dynactive egy 55 kW-os, 75 lóerős benzinmotorral, valamint egy 25 kW-os, 34 lóerős villanymotorral felszerelt jármű, melynek tökéletes működését a két motor összekapcsolása adja, kiegészítve az új, automata, autó-aktív váltóművel. Ez a beépítés lehetővé teszi a villanymotor számára, hogy alkalmazza a sebességváltó áttételcsökkentését. Ennek köszönhetően a villanymotor tökéletesen részt vesz a vezetés minden fázisában. Az elektromos felülvizsgáló biztosítja a GMP-hez (váltómotorcsoport) tartozó valamennyi rész optimális működését, ami előfeltétele a fogyasztás visszafogásának, a C02 kibocsátás korlátozásának és a tökéletes vezetési élménynek.

A Xsara Dynactive ZEV üzemmódban is használható (Zéro Emissziós Jármű), amely üzemmódban nincs károsanyag-kibocsátás, az autó pedig gyakorlatilag hangtalan - ez az elektromos motor működésén alapszik. A GMP felépítése biztosítja a Xsara Dynactive-nak a ZEV üzemmód városban való tökéletes kihasználhatóságát. Ezt az üzemmódot az automata váltó megfelelő állásba helyezésével lehet aktiválni. ZEV üzemmódban az autóval 20 kilométert lehet megtenni egyszerre. A Xsara Dynactive egyedi módon összehangolja a fogyasztást, a teljesítményt és az ökológia védelmét. Az energetikai hatásfok optimalizált: 


– A benzinmotor csak akkor lép működésbe, ha erre valóban szükség van, minden más esetben a villanymotor automatikusan dolgozni kezd.
– A benzinmotor, ha nincs rá szükség, automatikusan leáll – például piros lámpánál vagy dugóban. Majd anélkül, hogy a vezető beavatkozna, újraindul – ha szükséges.
– Energia-takarékossági szempontokból a Xsara Dynactive nagyon praktikus, benzines hajtásnál a villanymotor akkumulátorrá lép elő. Ahelyett, hogy energiát használna fel, termelni kezdi. Mivel a villanymotort meghajtó akkumulátorból nyert energia véges, a kevésbé igénybe vett időszakokban a rendszer önmagát tölti fel, anélkül, hogy a vezető beavatkozna.


A multifunkciós képernyő segítségével a jármű tájékoztatja a vezetőt, hogy mennyire elég a rendelkezésre álló energia; ezenkívül ZEV üzemmódban szintén a képernyőről tájckozódhat a vezető.

A Xsara Dynactive elektromos figyelőrendszerrel van felszerelve, ami a motort vezérli, és az erőátvitelt irányítja. Öt lehetőség szerint:


– a hajtást a két motor együttesen biztosítja
– a hajtást a benzinmotor biztosítja egyedül, a villanymotor üzemen kívül van
– a hajtást és az áramellátást a benzinmotor biztosítja, a villanymotor generátor üzemmódban van
– a hajtást csak a villanymotor biztosítja, a benzinmotor csökkentett üzemmódban működik (ZEV)
– a villanymotor feltöltődik generátor üzemmódban.

Az új autoaktív váltómű és a hibrid motor együttes alkalmazása rendkívül kényelmes: igény szerint alakítható vezetést tesz lehetővé. A Xsara Dynactive tökéletes példaíja annak, hogy milyen remekül kiegészíti egymást a már korábban kifejlesztett, ipari  méretekben is gyártott termék, valamint a legújabb technikai fejlesztés: a TU-motor és az autoaktív váltómű.

A Xsara Dynactive minden mai elvárásnak megfelelő jármű, amely a vezetés felemelő élményét nyújtja, s egyúttal kiemelten ügyel a környezetvédelemre is. Nagyvonalú kidolgozásával, tágas terével élvezetessé teszi az utazást mind a vezető, mind utasai számára, és kis fogyasztásával, környezetbarát ZEV üzemmódjával mindenféle elvárásnak tökéletesen megfelel.

A Xsara Dynactive legfőbb jellemzői

Elektronikus vezérlés: a Xsara Dynactive igazi "központi agya". Fejlesztését hosszú kutatások előzték meg, ezek során számos szimulációs vizsgálatot végeztek a kutatók.
Ide tartozik a hanggal irányítható felülvizsgáló és vezérlő, valamint az összes többi irányító rendszer is. 

1.4i benzinmotor (TU3JP): megfelel annak a típusnak, amivel a hagyományos Xsara kapható, de természetesen néhány lényeges paraméterben változtattak rajta. Új például a fedélzeti számítógép, ami a hibrid üzemmódban való működést segíti. A motor 1360 cm3, 55 kW (75 lóerős) 5500-as percenkénti fordulaton, a nyomaték 111 Nm, 3400-as percenkénti fordulaton.
A kiváló minőségű TU-motor továbbfejlesztésének köszönhetően a fogyasztás csökkent, az autó vezetése kényelmesebb lett, hála az új égéstér kialakításának, a tekercshajtásnak és az új fejlesztésű befecskendezőknek.

Az elektromos motort a benzinmotor és az automata váltómű közé helyezték el (a generátor helyére). Az első hajtóműtengely hossza 70 milliméter, a motor  mágneses szinkron típusíj. Maximális teljesítménye 25 kW (34 lóerő), 2000-6000-es  fordulatszám-tartomány között, minimális, 140 voltos feszültség esetén. A nyomaték 130 Nm, 2000-es  percenkénti fordulatnál. A villanymotor működhet hajtó funkcióban, áramátalakítóként 
vagy áramtermelőként, és helyettesítheti a benzinmotort.


Az automata "autoaktív" váltómű logikusan illeszkedik a Xsara  Dynactive motorfelépítéséhez - magas szintű alkalmazkodásával és működtetésének könnyedségével. Elektronikus programozását módosították, hogy megfeleljen a speciális 
funkciókat kívánó kettős motornak. A villanymotor, valamint a forgattyúház  kapcsolószerkezetének elhelyezéséhez a következő módosításokat kellett végrehajtani:


• új középső forgattyúház
• új első hajtóműtengely
• nedves kapcsolószerkezet, amely helyettesíti az áramátalakítót
. elektronikus olajpumpa


A teljesítményért felelős akkumulátor a villanymotor "táplálását" végzi,  14 monoblokkból áll, amelyek egyenként 12 voltosak - a névleges feszültség összesen 168  volt. Az akkumulátort az autó hátuljában helyezték el, a padlózat alatt.


A Xsara Dynactive műszerfalán egy multifunkciós képernyőről olvasható  le az elektromos energia áramlása, attól függően, hogy a jármű éppen milyen üzemmódban van.
A váltó ötfokozatú, amely könnyen kezelhető.