Újtípusú négykerékhajtási rendszerek

Az újtípusú rendszerek a vezető utasításait és a menetkörülményeket figyelembe véve meghatározzák a nyomatékmegosztást egyrészt az első és a hátsó tengely között, másrészt a hátsó jobb és bal kerék között.. A motor nyomatéka nem csak az autó hajtását szolgálja, hanem a kanyarodást is elősegíti, így jelentős mértékben javul a jármű manőverezési képessége. 

A rendszer fő komponensei: a kormányszöget, az oldalirányú gyorsulást és egyéb járműinformációkat érzékelő szenzorok, az elektronikus vezérlőegység (ECU), valamint a hátsó differenciálmű. 

Az utóbbiban találhatók az elektromágnessel működtetett (B és J) tengelykapcsolók, vagy funkciójukat tekintve fékek.. Ezek mindig a szükséges arányban osztják meg a hajtónyomatékot a jobb és a bal oldali kerekek között. Ezt úgy valósítja meg, hogy a soklamellás fékeket külön-külön vezérelve a 0 nyomaték (belső kerék) és a 100 %-os nyomaték (külső kerék) között bármekkorát tud a kerekekhez küldeni: 0 a nyomaték akkor, amikor a fék teljesen oldott (a bolygómű napkereke szabadon forog), tetszőleges a nyomaték, amikor a fék "csúszik", éspedig a csúsztatás mértékétől függően, 100 % a nyomaték, amikor a fék teljesen zárt (a bolygómű napkereke áll). Ez a lehetőség ellensúlyozza a jármű tehetetlenségéből - a jármű tömegközéppontján áthaladó függőleges tengely körüli elfordulás irányába ható - tömegerőt, és ezáltal javítja a jármű menettulajdonságát ívmenetben.

A hátsó differenciálműben további újdonság, hogy ott egy kétfokozatú "sebességváltó" is helyet kapott. Kanyarodás közben ugyanis a külső íven haladó hátsó kerék nyomvonala rendszerint az első kerekek nyomvonalának középívén kívül esik. A külső hátsó kerék nem forog elég gyorsan ahhoz, hogy lépést tartson az elsőkkel, így nem teszi lehetővé a nyomaték hatékony átvitelét az útfelületre. Az SH-AWD azzal hidalja át ezt a problémát, hogy az áttétel módosításával (a 2 tengelykapcsoló - valójában fék - zárásával) ilyenkor megnöveli a külső hátsó kerék elsőkhöz viszonyított forgási sebességét. Ezáltal csökken az erőátvitel nyomatékvesztesége, és jelentős mértékben javul a gépkocsi manőverezhetősége.

Az első és hátsó tengely közötti erőmegosztást a rendszer a motor által leadott nyomaték függvényében, a lehető legjobb menetteljesítmények elérése érdekében szabályozza. Gyorsításkor ugyanis az első tengely terhelése csökken, ilyenkor a két tengelyhez küldött nyomatékok arányát ezzel összhangban módosítani kell.

A kormányzási szöget, oldalirányú gyorsulást, kitörési hajlamot, a kerekek forgási sebességét és további paramétereket figyelő érzékelők felügyelik a vezető mozdulatait, a jármű viselkedését, valamint a vezetési körülményeket, és az így összegyűjtött adatok alapján az SH-AWD elektronikus vezérlő egysége (ECU) számítja ki az ideális hajtóerő-megosztást.

........ ........ ........


És hogyan oldotta meg ezt az Audi?

Egy másik változatban nem a hagyományos "egyszerű" bolygóművet (napkerék-bolygókerék-gyűrűkerék) alkalmaztak, hanem egy "elemi" bolygóművet, amiben csak gyűrűkerék, s az abban helyet foglaló egyetlen bolygókerék található.
 

A differenciál-rész vázlata bal oldalt látható, konkrét szerkezete jobb oldalt.

Egy újabb megoldás látható itt.

Érdemes megnézni működésüket filmeken: :........ Honda. Audi...
 

További irodalom:

.