KARDOS LÁSZLÓ

1918 – 1980

1918. november 13-án, három nappal az Osztrák - Magyar Monarchia összeomlása után, és nem sokkal a falu Jugoszláviához történő csatolása előtt, az Őrség és a Muraköz határán húzódó Tótkeresztúron öröm és félelem keveredett Kardos János szabósegéd házában.

A feleség , a telekesi származású Koltai Mária, beleesett egy kubikusgödörbe, és ott szülte meg hét hónapra - haj és köröm nélküli - harmadik fiát, akit László névre kereszteltek.

1925-ben a család Magyarországra, "a város peremére repatriált". Rákoskeresztúron telepedtek le. A családfő korcsmatulajdonos lett, ebből tartotta fenn magát a család. A legkisebb fiú itt végezte az elemi iskolát. A tanuláson kívül sok minden érdekelte. 1931-ben, 12 éves korában mai elnevezéssel kisenciklopédiának mondható gyűjteményt állított össze. Ebben helyet kaptak a természettudományok feltalálói és találmányaik, a történelmi személyek, a katonai alapismeretek és egyéb, a gyermeket akkor és most is érdeklő ismeretek. A jó eszű, szorgalmas fiú továbbtanulása mégsem ment könnyen. A Horthy-korszakban a szegény családok, akik közé ők is tartoztak, nem igen gondolhattak a gyerekek továbbtanulására. A gimnáziumot a család egy befolyásos tagjának segítségével végezte el. 1937-ben maturált az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban. A jeles érettségi ellenére le kellett mondania arról az álmáról, hogy orvostanhallgatónak iratkozzék be. Ezen a nyáron tanítóskodott, össze kellett gyűjtenie annyi pénzt, hogy legalább egy fél évet elvégezhessen az egyetemen. Ezzel a kis keresménnyel lépte át a Pázmány Péter Tudományegyetem kapuját, és a számára hozzáférhető bölcsészkaron magyar - olasz szakos tanárjelöltnek iratkozott be. Nyitott volt és érdeklődő. A szűkebb tantárgyain kívül történelmet és néprajzot is hallgatott. Bekapcsolódott a népi és haladó egyetemi ifjúsági mozgalomba. Tagja a Bolyai Kollégium vezetőségének. 1941-ben az illegális kommunista mozgalomban résztvevőkhöz fűződő baráti kapcsolatai juttatták arra az elhatározásra, hogy néprajzos lesz, ebből fog doktorálni. Úgy érezte, hogy a falusi gyűjtőmunka kiváló lehetőséget ad a parasztság körében végzendő felvilágosító tevékenységre is.

1941 kora tavaszán elérkezett a doktori disszertáció megválasztásának ideje. Kardos az Őrséget nevezi meg szülőföldjeként, és 1941 nyarán többedmagával - kölcsönkért kerékpárral - elindult Budapestről a Dunántúlra. Alkalmi szállásokon töltöttek két - három éjszakát, míg elérték úti céljukat, az Őrséget. Csendes, de szenvedélyes beszélgetései révén közel került az emberekhez. Mintegy háromhavi kutatómunka eredményeként már visszafelé vihette a disszertáció anyagát.

1942-ben végezte el az egyetemet magyar, olasz, néprajz, szociológia szakon. A következő évben doktorált. Disszertációja, "Az Őrség népi táplálkozása" , könyv alakban is megjelent. Kardos László az etnográfia, az antropológia, a szociológia és filozófia doktora, diplomája "Cum laude" minősítésű.

Az egyetem befejezése után 1942 - 1944 között a Teleki Pál Tudományos Intézet munkatársa. Közben és ezt követően 1942 - 1948 között a Győrffy István Kollégium igazgatója. Azé a kollégiumé, amely jelentős részt vállalt a parasztértelmiség nevelésében. A kollégisták az elsők között voltak a még meglevő feudális maradványok felszámolásában, a földreform gyakorlati végrehajtásában. Élenjáró munkát végeztek az új, demokratikus intézményrendszer megalkotásában, a haladó magyar ifjúság szervezésében. A kollégium tagja volt Gyenes Antal, Csanádi Imre, Fekete Gyula, Szekér Gyula, Sipos Gyula, Pataki Ferenc, Hegedüs András, Gosztonyi János, Liptai Ervin, akkor 18 - 30 éves, a múltat tagadó és újat akaró fiatalok.

Az 1943-as szárszói konferencián Kardos László szól a kollégisták nevében. A helyzet kritikus, mindenki feszült várakozással tekint a katonai erőviszonyok és a politikai döntések alakulására. A január fordulópontot hozott a hadieseményekben. A lehetőségekkel a kormány nem akart, nem mert, vagy nem tudott élni. Ellenlépésként bekövetkezik az ország német megszállása, amely igazi erőpróbát jelentett mindenki, így a kollégisták számára is. Ez a próba kerek egy esztendeig tartott, ezen idő alatt minden egyes Győrffy - kollégista a történelem mérlegén mérettetett meg. A német megszállás másnapján felfüggesztik a kollégium autonómiáját, élére kormánybiztost neveznek ki. A jobboldali sajtó példátlan uszítást kezd a kollégium ellen. E körülmények hatására a kollégisták jelentős része illegalitásba megy. Szárszói felszólalása miatt 1944 szeptemberében Kardost katonai szolgálatra hívják be Besztercére, ahol egy büntető jellegű határvadász egység tagja lesz. Az alaki kiképzés után az egység karpaszományos állománya minden nap éjfélig tartó kimaradási engedélyt kapott. Ez az irat volt segítségére abban, hogy elhagyja Besztercét, és szeptember végén ő is illegalitásba vonuljon.

Az illegális kommunista párt megbízásából megszervezik és vezetik a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalmát. Kiadványuk címe, "A magyar diákság kiáltványa", 1944. november 7-én látott napvilágot. Szövegét a Magyar Front jóváhagyásával Kardos László öntötte formába. Összefoglalta benne a Horthy-korszak ellentmondásos politikáját, amely háborúba, katasztrófába sodorta az országot. Harcra hívja a magyar értelmiségi fiatalságot a német fasizmus ellen, küzd az ország felszabadításért. Kardos röpcédulákat terjeszt, cikkeket ír a Szabad Diákfrontba, később a Magyar Ifjúság Szabadságfrontjába. Fél évet illegalitásban tölt. Neve Deák Sándor, fedőneve Hold. Lakásbejelentője barátja és volt osztálytársa nevére szól. Elmaszkírozott arccal éli végig az illegalitást.

1944 vége már sejtette, hogy történelmi változtatás lehetősége előtt áll az ország. 1848 - 49 eseményei bizonyították, hogy igazi eredmények csak a nemzeti egység megteremtésével érhetők el. A parasztság megnyerése, a nemzeti újjászületés lényeges eleme volt a földosztás. Ebben is fontos szerepet játszottak a Győrffy Kollégium tagjai. "Ami a politikai tapintatot és felelősséget illeti, kevés ifjúsági csoport kezéhez illett feladat jobban, mint a győrffystákéhoz a földosztás teendője" - vall erről Kardos.

Az eligazítást a debreceni pártközpontban kapták meg. Kardos Vas megyében szeretne földet osztani, de oda nem mehet, ott még folynak a harcok. Így kerül Tolna és Baranya megyékbe. A miniszteri megbízottaknak Nagy Imre tart tájékoztatót, átadja a megbízóleveleket és személyenként ötszáz pengőt. A törvény szövege és az igénylőlapok együttesen 20 - 25 kilót nyomnak. Egy nyitott kétüléses repülőgépen tették meg az utat Debrecentől a Tolna megyei Öcsényig. A Duna környékén német bombázók és kísérő vadászgépek húztak el a közelükben. Múlt és jövő találkoztak az ország légterében. A gép az öcsényi legelőn landolt. A földosztás ünnepélyes megkezdése a "Puszták népe" földjén, az Ozora melletti Fürged - pusztán volt. Másnap délre az ötszáz holdat, az egész pusztát felosztották a fürgediek.
Május elsején Bonyhádon szól Kardos az emberekhez.
"Elvtársaim! Munkástestvérek!
Ma 1945. május elseje van és a fasiszta Németország nincs többé. Ma milliós tömegek hömpölyögnek Európa és a világ városainak és falvainak utcáin és terein. Vörös és nemzeti színekben pompázik ma az egész világ. Mert ma ünnep van, a munka ünnepe, kétszeres, százszoros ünnep, mert a mai nap a szabadság ünnepe is, a világ dolgozóinak szabadság ünnepe, a világ dolgozói egységének az ünnepe."

Az újjáépítést nemcsak a termelésben, a szellemi életben is el kellett indítani. A Győrffy kollégium a diktatúra idején átmenetileg feloszlott, kiválóságai illegalitásba kényszerültek. A korszak lezárulása után lehetőség nyílt, de társadalmi szükség is volt a kollégiumi mozgalom újjáélesztésére. A NÉKOSZ a Győrffy István Kollégium ifjúságának kezdeményezésére és példájára alakult Petőfi Sándor Kollégium közreműködésével jött létre. A mozgalom ünnepélyes meghirdetésére 1946. július 10-én került sor.

 A felhívást Kardos László fogalmazta meg. "... népi származású főiskolai hallgatók a dolgozó parasztság és a munkásság iránt érzett felelősségtől sarkallva, ugyanakkor a fiatal demokráciánk fejlődésének elsőrendű érdekeit szem előtt tartva ismételten felemeljük szavunkat a diákság érdekében. Mi, Győrffy kollégista diákok saját fejlődésünk legjobb tapasztalatai alapján állítjuk, hogy csak a mi utunkon nevelődő diákság képes megteremteni az egyensúlyt az értelmiség, ifjúság és a demokrácia között. Ezért egy országos mozgalom megindítására szántuk el magunkat, amely céljaként tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, ahol a szegényparasztoknak és munkásoknak fiai anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődnek népünk értelmiségévé." 

Nem telt el egy hét, és 1946. július 16-án létrejön a NÉKOSZ. Egységes szervezetbe tömörítette, egységes pedagógiai irányítás alá vonta a rohamosan gyarapodó népi kollégiumokat. A mozgalom tevékenysége révén egyszerre oldott meg diákszociális, ifjúsági - mozgalmi és értelmiség - nevelési feladatokat. A szövetség rövid idő alatt összehangolta a kollégiumok tevékenységét. Sorra alakultak meg a központ legfontosabb osztályai és bizottságai, a szervezési, a gazdasági, a nevelési osztályok. Ezt követően a szükségletnek megfelelően önállósult az oktatási, a kulturális, a honismereti, a sport és más tevékenység, teret kapott a sajtóügyi és a külügyi munka is. Központi oktatási tanfolyamok, akadémiák, művészeti együttesek jöttek létre. Igazgatói és nevelésügyi értekezletek, konferenciák, nevelési táborozások tették közkinccsé a pedagógiai tapasztalatokat. Az egész mozgalmat átfogó akciók indultak el, amelyek az alakuló kollégiumok szervezetét, anyagi, eszmei stabilitását szolgálták. Így például Szombathely városa öt népi kollégista eltartását vállalta. Az alispán rendelkezésére Kőszegen, Sárváron, Celldömölkön, Vasváron, Körmenden a népi kollégiumok ügyében jegyzői és tanítói értekezletet hívtak össze. A Vas megyei községek az ifjúsági szervek bevonásával falvanként öt - tizenöt parasztfiút ajánlanak a megyében induló népi kollégiumokba.

A kollégiumok gyakorlatában nagy jelentőségű politikai és pedagógiai feladatok valósultak meg. Az alapvető feladat, hogy ezekbe a szociális keretekbe szellemiséget vigyenek, a népi kollégistákat szakműveltséggel, haladó demokratikus világnézettel vértezzék fel, és erkölcsileg szilárd, magatartásukban önálló, tevékeny és sokoldalú emberekké tegyék. Programot, célt és tartalmat adott a sokszínű kollégiumi diákvilágnak. Olyant és úgy, hogy azt a kollégisták a maguk tapasztalataként, felfedezéseként sajátíthassák el. Valóságismeretre és valóságelemzésre nevelt, hogy annak alakításában a diákok szakszerűen avatkozhassanak be.

Kardos László 1946-tól a NÉKOSZ nevelési osztályának vezetését, 1947-től annak főtitkári posztját látta el. Nem volt könnyű dolguk sem a vezetőknek sem a kollégistáknak. sokszor a semmiből, vagy az alig valamiből kellett elindulni, működési feltételeket teremteni. Ha akadt 50 lepedő, akkor már viszonylag könnyű volt az ágyak megszerzése. És hogy hová tegyék mindezt?! Romos vagy félig romos épületekkel volt tele a főváros. Aki vállalta, hogy a falakra tetőt rak, szinte már nyert ügye volt. A kiutalásra az akkori belügyminiszter, a NÉKOSZ - t segítő Rajk László volt a garancia. A sok fiatal erő és a jövőbe vetett hit csodákra volt képes. A NÉKOSZ a mozgalom csúcspontján, 1948 tavaszán mintegy 120 kollégiumot és tízezernél is több népi kollégistát fogott egységbe. Köztük olyanokat, mint Palkó István, Kiss Gyula, Sütő Kálmán.

"Engem teljesebb emberré, magamnál többé a népi kollégiumok tettek, mint ahogy bizonnyal hozzájárultam én is, hogy a népi kollégiumok a maguk virágkorában azzá lettek, amik voltak" - vallotta Kardos László. A barátok és a pályatársak "politikummal összefonódott pedagógikum" -nak illették őt.

Az 1947. évi országgyűlési választásokon képviselővé választják. Tagja lesz a Könyvtári és Múzeumi Bizottságnak és a Közoktatásügyi Bizottságnak.

1948. február 24-én, az országgyűlés 52. ülésén így szól képviselőtársaihoz:
"... a magyar ifjúság, a magyar diákság demokratikus fejlődésének sikere, ügyének méltósága ebben az esztendőben pótlásokkal, a következőkben pedig súlyos és jelentős forintokban kell, hogy megnyilvánuljon költségvetésünkben."

"A magyar törvényhozás 1848. március tizenötödikének százados évfordulóján e nagyjelentőségű nap méltó megörökítésére, az alkotó munka jutalmazására és az alkotó kedv serkentésére Kossuth díjat alapított."
"A demokratikus nevelés" terén kifejtett munkája elismeréseként Kardos László Kossuth díjat és tízezer forintot kap. Még nem töltötte be a 30. életévét. A kitüntetettek között ilyen nevek szerepeltek: Bajor Gizi, Bartók Béla, Déry Tibor, Erdei Ferenc, Ferency Béni, Füst Milán, József Attila, Kodály Zoltán, Szentgyörgyi Albert.

A Kossuth díj átvétele után néhány hónappal Kardos László posztjáról eltávolított bukott pedagógus. Az MDP Politikai Bizottsága 1948. szeptember 19-én túlzó, egyoldalú és indokolatlanul általánosító bírálatban részesítette a mozgalmat, ideológiai és pedagógiai hiányosságokat, "torzulásokat" tárt fel. E kritika után a NÉKOSZ még egy évig tevékenykedett. Igyekezett megőrizni a kollégiumi nevelés eredményeit, és felkészítette a népi kollégiumokat az állami kollégiumokkal való egyesülésre. Ez 1949-ben következett be, midőn a NÉKOSZ-t kapcsolatba hozták a Rajk-per hamis vádpontjaival, és megszüntették működési feltételeit. A mozgalom által létesített kollégiumok beolvadtak az egységes, államilag fenntartott és irányított diákotthonok rendszerébe.

Kardos azt hitte, hogy önmaga "feláldozásával" megmentheti a mozgalmat. Leváltása után a Vallás és Közoktatási Minisztériumban kapott a nem mindennapi szervezőkészségéhez és kultúra-szeretetéhez méltó feladatot. A tudományos osztály élére állították. Itt indította útjára a hazai múzeumok, a levéltárak és a könyvtárak, valamint a MTA átszervezését. Az öttagú osztály eleven szelleme és cselekvőkészsége olyan mértékben vált egyre gyanúsabbá, amilyen ütemben a politikában is eluralkodott a szubjektivizmus, a bizalmatlanság. 1950 márciusában "befurakodott ellenségnek" nyilvánították, és az altiszttel vezették ki a minisztérium épületéből.

Életútja a Néprajzi Múzeumba vezet, itt 1957-ig dolgozik. Tudományos titkár, osztályvezető, majd főigazgató.

1954-ben jelenik meg "A magyar falu szocialista fejlődésének néprajzi kérdései" című előadása a MTA Társadalmi - Történeti Osztályának gondozásában. Az előadás célja, hogy a magyar falu, a magyar paraszti kultúra és életmód szocialista átépülésének egyes néprajzi kérdéseit vegye sorra. Érzékelhető volt, hogy felgyorsult a paraszti kultúra és életforma felbomlási folyamata. Kardos felhívja a figyelmet arra, hogy a nép, benne a parasztság történelmi kultúrájának, sajátos műformáinak és alkotásainak termését meg kell menteni, és az egész nemzet tulajdonává kell tenni. Ez a korszak néprajzkutatóinak legfontosabb feladata.

1955-ben újabb tanulmánya jelenik meg "Jegyzetek a volt uradalmi cselédség kultúrájának és életmódjának alakulásáról" címen. A tatai Eszterházy-grófok hitbizományának egyik majorközpontja, Szentgyörgypuszta gazdasági és társadalmi fejlődését, a volt uradalmi cselédek életformájának és kultúrájának alakulását dolgozza fel. Kardos a tudomány adósságát törleszti, amikor bemutatja a megszűnt társadalmi réteg történetét, életét, sorsát és küzdelmét.

A két mű után egy évszám: 1956. Egykori kollégiumi társai, barátai jelentős szerepet szánnak Kardos Lászlónak. Az oktatási tárca átvételére sarkallják, azzal a feladattal is, hogy teremtse újjá a népi kollégiumi mozgalmat.

1956-ért öt hónap híján hat évet ült, 1957 - 1963 között politikai fogoly. " Kardos László és társai ellen a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés és más bűntettek miatt az alábbi tényállás alapján I. vádolom az l957. május 4. napja óta előzetes letartóztatásban levő dr. Kardos László I. rendű terheltet a BHÖ l. pont l. bekezdésbe felvett népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és  vezetése bűntettével..." - kezdődött a vádirat.  Élete legboldogabb napjának az életfogytiglani ítélet kihirdetése napját tartotta. Nem akasztották fel.
1958. november 13-án, születése napján, a börtönben sírfeliratot készített. "Itt nyugszik Kardos László, aki talán tíz ellensége, száz barátja, ezer megértő ismerője és tízezer közömbös szem- és fültanú emlékezetéből hullik ki hamarosan. Itt nyugszik Kardos László, senki és semmi, dolgozott, félt, szenvedett és néha mosolygott negyven esztendőn át 1918. november 13-a és 1958. november 13-a között. Békesség és nyugalom élő tagjaira."

1963-ban szabadul. Ismét a Néprajzi Múzeumba kerül, tudományos főmunkatárs, majd főigazgató. A jelenkori magyar falu etnográfiai és szociológiai problémáit kutatja, a magyar nép vallásos életével foglalkozik. 1969-ben "Egyház és vallásos élet egy mai magyar faluban" címmel jelenik meg könyve. Ebben az évben lesz a történettudományok kandidátusa.

1970. április 4-én a Felszabadulási Jubileumi Emlékérem-mel és a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntetik ki. Ez utóbbival ismét a népi kollégiumokból származó munkás - paraszt értelmiség felnevelésében végzett kiemelkedő teljesítményét honorálták.

1978. október 23-án - 60. születésnapja alkalmából - érdemes és eredményes munkássága elismeréseként másodszor is megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát. Ebben az évben jelent meg a népi kollégiumok tízesztendős történetét összefoglaló "A fényes szelek nemzedéke" című dokumentumgyűjtemény. Szerkesztette, a bevezetőt és az egyes fejezetek előtti tájékoztató szöveget Kardos László írta. "Egy nemzedék önvallomását tartja kezében az olvasó. A fényes szelek nemzedékének konfesszióját. A fényes szelek korszaka legjellegzetesebb fiatal generációjának, a népi kollégistáknak egykori vallomásait, írásos emlékeit történetükről, életükről, nevelődésükről, munkájukról, harcaikról, történeti - társadalmi teljesítményükről." - írja a bevezetőben. "Tízezernyi egykori diák életének és tevékenységének tíz esztendeje tárul fel a két kötet lapjain. Tízezernyi egykori diák, azoknak a magyar parasztoknak a diákgyermekei, akik elsőként törték át azokat a százados gátakat, amelyeket osztályaik ellenükbe emeltek, hogy elzárják őket az igényesebb kultúrától, magasabb szintű iskolázástól.
Tíz esztendő: az 1939 - 1949 közötti évek, a magyar történet legönpusztítóbb és egyben legsorsfordítóbb évtizede, a sötét fellegeké és a fényes szeleké".
Ezernyi dokumentum arról a 10 - 15 ezernyi népi diákról, akiket a kollégiumok közössége fogott egybe, akiknek többségükben ez a mozgalom adott életcélt és életprogramot.

Milyen volt annak az embernek a magánélete, aki a közösségekben, a közösségekkel, a közösségekért élt, ezekben látta élete célját és értelmét. A női nemet önmagában nagyon szerette, tisztelte és becsülte. Első házassága rövidre sikerült, korán elvált. ebben a házasságban született Katalin, aki grafikusművész. 1955-ben újra megnősült, Pogány Máriát vette feleségül. " Vele élni egyszerre volt könnyű, és egyszerre volt nehéz" - vallja Pogány Mária történész kandidátus.

1976-ban Nagyrákoson egy kis parasztházat vásárolnak, amely a pihenést, és majdan a nyugdíj utáni visszavonulás lehetőségét adná. Itt készül a magyarországi nazarénusokról szóló Boldog emberek közössége című könyv is. A két évtizednyi kutatásra, hatalmas adatbázisra épülő könyvet már nem sikerül befejeznie. Mindezt előre érzi, 1979 szilveszterén meg is jegyzi ezt.

1980 márciusában jó hangulatú beszélgetésen vettek részt egyik barátjuknál. Éjfél felé elbúcsúzott, mondván taxit hív és hazamegy. A taxiban rosszul lett, érezte, hogy meg fog halni. Úgy ment el, ahogy érkezett. A nem várt pillanatban. Könyvét Pogány Mária fejezi be, a közelmúltban jelent meg a könyvesboltok polcain.

Élete, munkássága példa, üzenet.
"Az a jó pedagógus, aki - életkorát nem tekintve - mindig fiatal tud maradni, így tényleg meg tudja oldani a felmerülő problémákat."
"A mi diákságunkat intenzíven, naponta olvasó diáksággá kell nevelnünk. Szervezzük meg kollégiumainkban a folyóirat-olvasást. Hozzá kell szoktatnunk a diákságot ahhoz, hogy az aktuális problémákba bele tudjon kapcsolódni. Ott legyenek hát a könyvtár asztalán a különféle folyóiratok, amelyeket, ha nem is olvasunk végig, de szükségesek a fantázia és a tájékozódás növelésére."
"A nyelvoktatásnak kollégiumban alapvető szempontja legyen, és ennek érdekében mindent kövessünk el, hogy kollégistáink legalább egy élő nyugat-európai nyelvet megtanuljanak, és ha lehetséges, tanítsuk meg őket egy-egy Duna -. táji nép nyelvére is."
"A mi fiatalságunknak különösen szüksége van arra, hogy az utolsó századok történelmét jól ismerje. Be kell vinni azt a tudatot a fiatalságba, hogy 100 évre előre kell formálnia a saját jövőjét. ezért nemcsak mostani életünkkel kapcsolatos, hanem a messze múltba visszamenő történelmi és társadalmi kérdések ismerete is szükséges ahhoz, hogy komoly lépéseket tudjunk előre tenni. Reális, jó, objektív történelmi szemléleteket kell adni az ifjúságnak, a haladást csak így tudjuk elősegíteni."
"Az a meggyőződésem, hogy a magyar oktatásnak éppen a természettudománnyal kapcsolatos rossz szemlélete és módszere az oka annak, hogy a mi fiatalságunk irreálisan gondolkodik. Sokkal könnyebb lenne okítanunk, ha természettudományos alapjaik szilárdabbak lennének, és a természettudományos törvényekkel jobban, alaposabban tisztában lennénk."
"Hasonlóképpen áll a helyzet a gazdaságtudományokkal. A gazdasági praktikumok nem azt jelentik, hogy gazdasági szakembereket neveljünk a diákságból, de igyekezzünk számukra a gazdasági ismeretekkel olyan bázist adni, amelyeknek a segítségével a társadalmi kérdésekben is könnyebben tájékozódnak."
"Szoktassuk kitartó türelmességre. Ugyanakkor keltsük fel bennük a széleskörű érdeklődéseknek és elmélyüléseknek azt a fokát is, amelyet csak el tudunk velük érni."

Az egykori népi kollégisták, Győrffy kollégisták minden év augusztusában összejönnek egy baráti beszélgetésre. Ilyenkor, emlékezve fiatalkori önmagukra és azokra, akiket a halál már kivett közülük, eléneklik a NÉKOSZ indulót: "Sej, a mi lobogónkat fényes szellők fújják..."