Tánczos Gábor vallomása 
Részlet a tárgyalási jegyzőkönyvből



Kardost és Márkust a NÉKOSZ-ból ismerem. A NÉKOSZ rehabilitálását egy vonatkozásban ismerem alaposan, mégpedig a Petőfi körrel való összefüggését. Ez a rehabilitálás részben a NÉKOSZ nevelési alapelveinek ismételt felvetését, a módszerek felújítását jelentette, valamint a különböző pedagógiai vonatkozású, sajtóban megjelent cikkek, különböző tárgyalások, valamint a TTIT-ben megtartott régi népi kollégiumi vezetőkkel folytatott megbeszélés alapján történt. A kollégiumi kérdés részben szakkérdés volt. Volt azonban politikai jellege is.

Több ízben került sor a volt népi kollégiumok találkozóira. Ezek politikai tendenciáját kiemelte azt, hogy a NÉKOSZ-t ért kritika felülbírálására a Rajk-perben elítéltek rehabilitálása és a jugoszláv-magyar viszony rendezése idején került sor. Összefüggött ez azzal is, hogy a régi pártvezetést ebben az időben megengedett és meg nem engedett módon bírálták. A legaktuálisabb kérdésekhez kapcsolódott a NÉKOSZ kérdése. Ez erőteljes és politikai eszköz volt. A volt nékoszisták összejövetelein azután kiderült, hogy nemcsak a régi kérdésekben, hanem az aktuális politikai kérdésekben is egyetértenek. Politikai szónoklatok ugyan nem igen hangzottak el, de a légkörben benne volt, hogy valamennyien szimpatizálnak Nagy Imrével és politikájával. A találkozók résztvevői örültek az összejöveteleknek és ez mélyítette, erősítette a politikai platformot is. A kulcskérdés Nagy Imre és Rákosi viszonyának kérdése volt. ( . . . )

A Petőfi kör és a NÉKOSZ kapcsolatáról a következőket tudom mondani. A Petőfi kör munkájába már megalakulásától kezdve igen sok volt Nékoszista tevékenykedett. Ez szerepelt a DISZ eredeti intenciói között is. Ezek az emberek valamennyien jelentős beosztásban dolgoztak. Közvetlen kapcsolatom április-májusban alakult ki Kardossal. Én meghívtam a MEFESZ találkozóra. 1956 végén a DISZ Központi Vezetősége egy határozatában felvetette a kollégiumi nevelés kérdésével kapcsolatban a NÉKOSZ rehabilitálását. A Petőfi kör és a DISZ részéről felmerült az, hogy Kardost és Gyenest be kell vonni a Petőfi kör munkájába. A DISZ javaslatára összeült egy bizottság a NÉKOSZ találkozó megrendezése céljából. A Petőfi kör meg is rendezte a NÉKOSZ találkozót. A Petőfi kör vezetősége és a volt NÉKOSZ-isták között elég közeli kapcsolat volt, a legtöbb politikai kérdésben messzemenően egyetértettünk.

Kardos véleményét tiszteltem, számomra tanácsai jelentősek voltak. Irányvonalamba, melyet képviseltem az ő egyetértése megerősített. Kardos személyén keresztül az nyert biztosítást, hogy a régi NÉKOSZ-isták és az új Petőfi kör között szoros legyen a kapcsolat. A törzsgárda a régi népi kollégistákból állt. Ez pedig Kardos hatása volt.

1956. október 22-én résztvettem egy megbeszélésen, amely Kardos lakásán volt. Az összejövetel lényege az volt, hogy az ott megjelentek meghívást kaptak a DISZ-től a másnapi KV ülésre, mely ülésen a felső és legfelsőbb szervekbe való kooptálásunkra tettek volna javaslatot. Megegyeztünk a megbeszélés során, hogy valamennyien elfogadjuk a DISZ KB-ba történő kooptálást, az Intéző Bizottságba pedig Kardos, Gyenes, Tőkés és én megyünk.

Új Magyar Központi Levéltár

V 150.002. Tárgyalási jegyzőkönyv
 
 

Legfőbb Ügyész

1958. Bfl. 60. 103. sz.