Részlet 
Kardos László 1957. május 16-i
kihallgatási jegyzőkönyvéből



KÉRDÉS: Ha már itt tartunk, akkor beszéljen arról, hogy mi volt a célja a kiküldéssel? [NB. A Nagy Imre könyv kézirata.]

FELELET Én már szóban említettem, majd részben visszavontam, de látom, hogy nincs sok értelme, vallomást teszek.

Nagy Imre kéziratával én egyetértettem. Egyetértettem Nagy Imrével, mert egy rendes, becsületes embernek tartom. Előrelátható, hogy Nagy Imrét és társait előbb-utóbb bíróság elé akarják állítani. Politikus ember vagyok, a sajtó hangja és a közhangulat az októberi események miatt a Nagy Imre-féle pártellenzéket teszi felelőssé. Ebből nyilvánvaló, hogy előbb-utóbb sor fog kerülni a felelősségrevonásra. Elhatároztam, hogy tudják meg az igazságot pro és kontra. Nagy Imre kéziratát - amely Rákosi, az akkori KV és Politikai Bizottság támadásaival szemben védekezik - elhatároztam, hogy kiküldöm, ezzel kontrakarírozhatom az esetleges Nagy Imre-féle pert, mert ennyivel tartozom Nagy Imrének

Új Magyar Központi Levéltár

V. 150.002-a. kötet, 46-47. 1.