Névmutató
Abod László (Bp. 1924) tanár, vegyész. 1947-48-ban a kisgazdapárti érdekeltségű Magyar Kollégiumi Egylet főtitkára, 1948-tól a NÉKOSZ alelnöke. 1957-ben a Nagy-budapesti Munkástanács-perben negyedrendű vádlottként elítélték.

Aczél Tamás (Bp. 1921) költő, író. Első írásait a Népszava közölte 1940-től. 1954-től a pártellenzékhez csatlakozott.

Ádám György (Bp. 1911-Bp. 1974) közgazdász, újságíró, 1956-ban a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem tudományos munkatársa, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága választott vezetője. 1957-ben életfogytig tartó börtönre ítélték.

Apró Antal (Szeged, 1913) építőmunkás. 1936-42 között az MKP Budapesti Bizottságának tagja, 1945-48 között az MKP KV osztályvezetője, 1948-51 között a SZOT főtitkára, 1952-53-ban miniszter. Az 1956. október 27-én kialakult kormányban a Minisztertanács elnökének egyik helyettese, építésügyi miniszter.

Balogh Elemér (Záhony, 1917-Bp. 1965) filozófus. 1945 előtt a debreceni Györffy István Kollégium támogatója, majd 1946-tól a Debrecenben alakuló népi kollégiumok pártfogója.

Balogh Elemérné Kutrucz Gizella (Szimő, 1921) újságíró. Az ellenállási mozgalomban együtt dolgozott a Györffy-kollégistákkal. 1946-48-ban segítette a debreceni népi kollégiumok szervezését.

Barla-Szabó Ödön (Gyula, 1919-Bp. 1991) közgazdász. A debreceni Márciusi Front tagja. 1942-44-ben Györffy-kollégista, 1947-48-ban a NÉKOSZ oktatási osztályának vezetője. 1956-ban a DISZ KB kollégiumi bizottságának vezetője.

Bazsik Renáta (Kassa, 1920-Bp. 1989) védőnő, orvos. 1939 óta az illegális kommunista párt tagjaként részt vett az ifjúsági mozgalomban, szoros kapcsolatba került a Györffy-kollégistákkal is. 1943-ban letartóztatták, résztvevője volt az 1944. március 20-i sátoraljaújhelyi börtönkitörésnek. 1945-49 között a Védőnőképző Intézet igazgatójaként intézetében a népi kollégiumok pedagógiai módszereit alkalmazta. A Rajk-üggyel kapcsolatban letartóztatták és elítélték. 1956-ban az Egészségügyi Minisztérium alkalmazottja.

Benedek Árpád (Kecskemét, 1925) színházi rendező. 1945-47-ben Györffy-kollégista, 1947-48-ban a Tánc- és Kórusművészeti Népi Kollégium igazgatója, a NÉKOSZ Központ kulturális osztályának vezetője. 1956-ban a József Attila Színház rendezője.

Bibó István (Bp. 1911-Bp. 1979) jogász, jogtörténész, parasztpárti politikus. 1942-44-ben előadásokat tartott a Györffy István Kollégiumban, 1945-47 között több tanulmánya jelent meg a NÉKOSZ folyóiratában, a Valóságban. 1956-ban államminiszter. 1958-ban életfogytig tartó börtönre ítélték.

Biszku Béla (Marokpapi, 1921) szerszámkészítő, politikus. 1944-ben az antifasiszta ellenállásban fegyveres csoportot szervezett. Pártmunkás. 1955-56-ban az MDP XIII. kerületi bizottságának útkára.

Bodnár Éva (Miskolc, 1922) művészettörténész. A NÉKOSZ tanára, 1949-től a Kultuszminisztérium alkalmazottja. 1956-ban a Nemzeti Galéria tud. munkatársa.

Bodrogi BM-őrnagy a vizsgálati osztályon.

Boglár Lajos (Sáo Paulo, 1929) néprajzkutató. 1956-ban a Néprajzi Múzeum tud. munkatársa.

Bohó Róbert (? 1928) filozófus, 1956-ban egyetemi adjunktus, a Petőfi-kör vezetőségi tagja.

Boross Marietta (Szántódpuszta, 1922) néprajzkutató, muzeológus, 1956-ban a Néprajzi Múzeum tud. munkatársa.

Csanádi Imre (Zámoly, 1920-Bp. 1991) Kossuth-díjas költő. 1940-44-ben Györffy-kollégista. 1956-ban a Magvető Kiadó szerkesztője.

Cserbakői Endre (Tiszaszederkény, 1931-Bp. 1987) tisztviselő, fordító. 1947-49-ben a NÉKOSZ Apáczai Csere János iskolakollégiumának tanulója. 1956-os szereplése miatt 15 évi börtönre ítélték, amelyet le is töltött. Csupán 1971-ben szabadult.

Csikiszász Istvánné 1956-ban az ELTE csúcspárttitkára.

Darvas József (Orosháza, 1912-Bp. 1973) Kossuth-díjas író, publicista, parasztpárti politikus, miniszter. 1946 júliusától a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom Elnöki Tanácsának ügyvezető elnöke.

Deák Sándor (Bp. 1919) jogász. Kardos László osztálytársa. Az ő irataival élt illegalitásban 1944-45-ben. 1956 óta az Egyesült Államokban él.

Dér László (Békéscsaba, 1925-Gyula 198?) történész, muzeológus. 1946-48-ban Györffy-kollégista. 1956-ban a Hadtörténeti Intézet tud. munkatársa.

Dikics jugoszláv diplomata.

Donáth Ferenc (Jászárokszállás 1913-Bp. 1986) jogász. A debreceni Márciusi Front szervezője, 1943-44-ben a Békepárt KB tagja. A népi kollégiumi mozgalom személyes híve. 1958-ban a Nagy Imre-per másodrendű vádlottjaként 12 évi börtönre ítélték.

Dudás Gyula (Lajosmizse, 1925) az ELTE Gazdaságföldrajzi Tanszékének docense. 1939-től vesz részt az ellenállási mozgalomban. 1945-47-ben Györffy-kollégista, 1947-48-ban a Zalka Máté Népi Kollégium útkára. 1956-ban az ELTE adjunktusa.

Dudás János (Lajosmizse, 1932) újságíró. 1947-49-ben az Arany János Népi Kollégium tagja. A BM sajtóosztályának munkatársa, különböző üzemi lapok és a Pályaválasztás c. folyóirat szerkesztője.

Dudás József (? 1912-Bp. 1957) 1956-ban a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke. 1957-ben halálra ítélték és kivégezték.

Erdei Ferenc (Makó, 1910-Bp. 1971) jogász, agrárközgazdász, szociológus, író, parasztpárti politikus, Kossuth-díjas akadémikus. A Györffy-kollégium ifjúságának egyik nagy hatású szellemi irányítója, a népi kollégiumi mozgalom egyik legmeggyőződésesebb híve. 1956. október 31-ig a Minisztertanács elnökének egyik helyettese.

Erdei Sándor (Makó, 1915-Bp. 1984) író, újságíró. 1944-ben Szegeden a Délmagyarország, 1944-49-ben a Szabad Szó munkatársa. 1950-ben a Művelt Nép c. lapot szerkesztette, utána a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője. 1954-56-ban az Írószövetség elnöke, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága kiáltványának egyik aláírója.

Erdey Dezsőné (Erdey Márta) (Szeged, 1902-Bp. 1990) Erdey Dezső szobrászművész felesége, szellemi társa. Maga is készített szobrokat, és feldolgozta férje hagyatékát. (Kardos László házbeli szomszédja.)

Erdős Tamás (Bp. 1918 ?) biokémikus, Szent-Györgyi-tanítvány. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának tagja. (Ma a párizsi Laboratoire d'Enzymologie igazgatója.)

Fazekas Béla (Tiszaföldvár, 1922) statisztikus. 1942-46-ban Györffy-kollégista.

Fazakas György (Miskolc, 1913-Bp. 1983) újságíró. Nagy Imre személyes híve, vele együtt kért menedékjogot a jugoszláv követségen. Hazahozatala után perbe fogták és elítélték.

Fazekas Zsuzsa Fazekas György húga, színházi rendező.

Fehér Lajos (Szeghalom, 1917-Bp. 1981) tanár, újságíró, vezető kommunista politikus. Szoros kapcsolatot tartott fenn a Györffy-kollégistákkal. 1956. november 4-e után is kereste a kapcsolatot a kollégistákkal, részben azért is, hogy az új kormány mellé állítsa őket.

Fekete Ferenc (Hajdúsámson, 1928) közgazdász. 1947-48-ban a Dózsa György Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban a Petőfi-kör vezetőségi tagja.

Fekete Gyula (Mezőkeresztes, 1922) József Attila-díjas író, publicista. 1942-45-ben Györffy-kollégista. 1956-ban letartóztatták, és az írók perében elítélték.

Fekete Sándor (Hejőcsaba, 1927) József Attila-díjas irodalomtörténész, író, kritikus. 1945-48-ban Györffy-kollégista. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának Felhívását a MUOSZ részéről írta alá. Majd megírta a Hungaricus c. politikai leleplező esszéjét, ezért 1958-ban letartóztatták és elítélték.

Friss István (Nagyvárad, 1903-Bp. 1978) közgazdász. 1954-től 1974-ig az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója.

Gerő Ernő (Tergebec, 1898-Bp. 1980) vezető kommunista politikus. Rákosi leváltása után, 1956 júliusától az MDP első titkára 1956. október 25-ig. Az 1956. október 23-i esti rádióbeszéde országos felháborodást váltott ki. 1962-ben kizárták a pártból.

Gimes Miklós (Bp. 1917-Bp. 1958) kommunista, majd ellenzéki politikus, Nagy Imre híve, újságíró. 1956 októberében barátaival együtt megindítja a Magyar Szabadság c. lapot. November 4-e után kezdeményezésére alakult meg a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom, s indult meg az Október Huszonharmadika c. kőnyomatos. 1957. december 5-én letartóztatták, a Nagy Imre-per vádlottjaként halálra ítélték és kivégezték.

Gosztonyi János (Vőlcsej, 1925-Bp. 1985) tanár. 1943-48-ban Györffy-kollégista, 1946-48-ban a Népi Ifjúsági Szövetség egyetemi titkára, majd főtitkára, 1948-49-ben az Egységes Parasztifjúsági Szervezetek Országos Szövetségének főtitkára, 1956-ban a DISZ KV titkára.

Göncz Árpád (Bp. 1922) jogász, agronómus, kisgazdapárti politikus, a Magyar Köztársaság elnöke. 1946-ban a Magyar Kollégiumi Egylet egyik szervezője. Bibó István személyes híve. 1957 márciusában vállalta a Nagy Imre-kézirat külföldre juttatását. 1957 tavaszán letartóztatták, a Bibó-perben életfogytig tartó börtönre ítélték.

Gubi Miklós és felesége, Gubi Magda. Gubi Miklós fogorvos, felesége pszichológus, 1956-ban a Művelődési Minisztérium alkalmazottja.

Gyenes Antal (Mezőtúr, 1920) közgazdász, szociológus. 1940-44-ben Györffy-kollégista. 1943 őszén a rendőrség letartóztatta. 1944 őszén a KISZ egyetemi titkára. 1945-ben nemzetgyűlési képviselő, 1946-48-ban a NÉKOSZ elnöke. 1956. október 25-én a Nagy Imre-kormány begyűjtési minisztere, a begyűjtés eltörlője.

Gyenge Zoltán (Felsőgőrzsőny, 1923) közgazdász, diplomata. 1943-46-ban Györffy-kollégista. Részt vett az ellenállási mozgalomban. 1945-46-ban a Györffy István Kollégium titkára, 1946-48-ban a József Attila Népi Kollégium igazgatója, a NÉKOSZ szervezési osztályának vezetője.

Győrffy Béla (Kemenesmagasi, 1928) agrárszakember, akadémikus. 1946-tól Györffy-kollégista. 1956-ban a DISZ KV tagja.

Győrffy Sándor (Kemenesmagasi, 1924) történész, muzeológus. 1942-ben Eötvös-kollégista, 1943-48-ban Györffy-kollégista. 1944-ben részt vett a diákellenállásban. 1946-48-ban a MADISZ egyetemi titkára, a MEFESZ osztályvezetője, a NÉKOSZ-központ oktatási referense. 1956-ban a Párttörténeti Intézet osztályvezetője.

Győri Gáspár tanár, 1946-48-ban különböző debreceni népi kollégiumok tagja. 1956-ban a Hazafias Népfront főtitkára, az új népi kollégiumi gondolat támogatója, kollégiumi előkészítő bizottságának elnöke.

Halász József (Beled, 1923) jogtudós. 1943-48-ban Györffy-kollégista, 1947-48-ban annak titkára. 1948-49-ben a Madarász László Népi Kollégium igazgatója. 1944-ben részt vett a fegyveres ellenállási mozgalomban. 1956. október 23-án a Minisztertanács titkársága vezetőjeként Nagy Imrét ő vitte be kocsival a Parlamentbe.

Haraszti Sándor (Czinderybogárd 1897-Bp. 1982) újságíró. 1956-ban a MUOSZ elnöke. A népi kollégiumok személyes híve. Nagy Imre szűkebb környezetéhez tartozott. A Magyar Értelmiségi Forradalmi Bizottságának Felhívását a MUOSZ részéről aláírta. 1956. november 4-én menedékjogot kért a jugoszláv követségen. 1957-ben hazaszállították, és 1958-ban elítélték.

Hardy Gyula (Újpest, 1928-Bp. 1987) kémikus, egyetemi tanár. 1946-48-ban Györffy-kollégista, 1948-49-ben az Irinyi János Vegyészkollégium igazgatója. 1956-ban a Petőfi-kör vezetőségi tagja.

Heckenast Gusztáv (Bp. 1922) történész. Az MTA Történettudományi Intézetének tud. munkatársa.

Heckenast Gusztávné Veress Éva (Bp. 1923-Bp. 1989) néprajzkutató, agrártörténész. 1951-56-ban muzeológus Dunaújvárosban és Túrkevén.

Hegedüs András (Silsárkány, 1922) szociológus. 1941-44-ben Györffy-kollégista. Részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1944 szeptemberében letartóztatták, börtönbüntetésre ítélték. Szökése után az illegális KISZ-titkárságának tagja. 1945-48-ban a MADISZ titkára, 1945-47-ben országgyűlési képviselő. 1956. október 23-án miniszterelnökként behívta a szovjet csapatokat.

Hegedüs B. András (Bp. 1930) közgazdász. 1956-ban egyetemi tanársegéd, a Petőfi-kör vezetőségi tagja.

Herpai Sándor (Szabadszállás, 1915) tanár. 1942-44-ben kapcsolatban állt a Kommunisták Magyarországi Pártjával és a Györffy-kollégistákkal. 1946-48-ban a rendőr tanosztály parancsnoka. 1956-ban a nemzetőrség egyik szervezője. Kardos László perének vádlottja.

Hollós Ervin (Bp. 1923) vezető kommunista ifjúságpolitikus. 1956-ban a DISZ KV másodtitkára.

Horváth István (Csapod, 1920-Bp. 198?) közgazdász. 1940-44-ben Györffy-kollégista, 1946-47-ben a Dózsa György Népi Kollégium igazgatója. 1947-49-ben parasztpárti országgyűlési képviselő.

Horváth Lajos (Kaposkeresztúr, 1919) állatorvos. 1941-44-ben Györffy-kollégista. 1947-49-ben parasztpárti országgyűlési képviselő. 1947-48-ban a Zalka Máté Népi Kollégium igazgatója.

Horváth Márton (Bp. 1906-Bp. 1987) kommunista politikus, publicista, író. 1956-ban a Szabad Nép szerkesztőbizottságának vezetője.

Horváth Teri (Balf, 1930) Jászai-díjas színművész. 1947-49-ben a Horváth Árpád Népi Kollégium tagja. 1956-ban a Petőfi-kör vezetőségi tagja.

Huszár Tibor (Veresegyháza, 1930) tanár, szociológus. 1956-ban a Budapesti DISZ Bizottság titkára, a Petőfi-kör támogatója.

Illyés Gyula (Rácegrespuszta, 1902-Bp. 1983). 1942-44-ben a Györffy István Kollégium Pártfogó Testületének tagja, 1946-ban a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom Elnöki Tanácsának tagja. A magyar Népi Müvelődési Intézet igazgatójaként programba iktatta a népi kollégiumok propagálását.

Jancsik Aranka Mosolygó Dénesné (Kassa, 1920) védőnő. A vidéki Állami Védőnőképző Intézetek főnöke. 1956-ban a Vöröskeresztben dolgozott.

Jánosi Ferenc (Vajdacska, 1916-Bp. 1968) lelkész, vezérőrnagy, politikus. A református teológia elvégzése után szülőfaluja papja. A háború alatt Dálnoki Miklós Béla, a szovjet hadsereg oldalára átállt csapatának tábori lelkésze. 1944-ben szovjet hadifogságba került, ahol elvégezte az antifasiszta iskolát. Hazatérte után csatlakozott a kommunista párthoz, és az ideiglenes kormány mellett tevékenykedett. A HM nevelési osztályának vezetője. 1951-ben a népművelési miniszter első helyettese. 1954-ben a Hazafias Népfront főtitkára. 1955-ben az Irodalmi Múzeum igazgatója. Nagy Imre vejeként 1956 októberében apósával együtt dolgozott és vele együtt kért menedékjogot a jugoszláv követségen. A Nagy Imre-perben 8 évi börtönre ítélték.

Jászai Ilona (Bp. 1927-Bp. 1968) tanár. 1946-48-ban Györffy-kollégista, 1948-49-ben a Petőfi Sándor Népi Kollégium tagja. 1956 októberében az MDP Központja Agitációs és Propagandaosztályán dolgozott.

Jóboru Magda (Mezőtúr, 1918-Bp. 1982) egyetemi tanár, kultúrpolitikus. 1946-48-ban a Zrínyi Ilona Népi Kollégium igazgatója.

Jónás Pál (Bp. 1922) közgazdász, mérnök. 1945-ben a MEFESZ elnöke, 1948-53-ban recski rab, 1953-56-ban segédmunkás.

Józsa Péter (Bp. 1928-Bp. 1979) tanár, szociológus. 1947-48-ban a József Attila Népi Kollégium tagja. 1956 októberében a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága információs irodáján dolgozott. Kardos László perének negyedrendű vádlottja.

Józsa Péterné Poór Júlia (Nyíregyháza, 1927) tanár. 1946-48-ban a Zrínyi Ilona Népi Kollégium tagja. 1956-ban a Petőfi-kör adminisztratív munkatársa. Kádár Iván (Bp. 1921). 1956-ban a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem oktatója, a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának tagja.

Kádár János (Fiume, 1912-Bp. 1989) vezető kommunista politikus. 1946-48-ban a József Attila Népi Kollégium Pártfogó Testületének elnöke. 1956. október 25-én az MDP első titkára lett.

Kállai Gyula (Berettyóújfalu, 1910) újságíró, vezető kommunista politikus. A debreceni Márciusi Front egyik vezetője. 1946-48-ban és 1956-ban az MDP KV kulturális osztályának vezetője.

Kardos Edit (Bp. 1946) balettművész. Kardos László unokahúga.

Kardos Ferenc (Bécs, 1915-Bp. 1982) fodrász. Kardos László bátyja.

Özv. Kardos Jánosné (Telekes, 1892-Bp. 1970) htb. Kardos László édesanyja.

Kardos János (Bécs, 1912-Bp. 1980) faszobrász. Kardos László bátyja.

Ifj. Kardos János (Bp. 1948) vasmunkás. Kardos László unokaöccse.

Kardos Katalin (Bp. 1945) grafikus. Kardos László lánya.

Kardos Klára (Bp. 1946) közgazdász. Kardos László unokahúga.

Kemény István (Bp. 1925) tanár, szociológus. 1947-49-ben a NÉKOSZ Apáczai Csere János Kísérleti Gimnázium és Iskolakollégiumának tanára. 1957-ben letartóztatták, és 1958-ban Kardos László perének ötödrendű vádlottjaként elítélték.

Kelemen Zoltán (Besenyszög, 1920-Bp. 1982) agrármérnök. 1941-46-ban Györffy-kollégista. Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tudományos munkatársa.

Kéri József (Lajosmizse, 1924-Bp. 1986) jogász. 1943-48-ban Györffy-kollégista. 1944-ben részt vett az ellenállási mozgalomban. 1948-49-ben a Hajnóczy József Népi Kollégium igazgatója. 1953-54-ben a Minisztertanács titkárságának a vezetője. 1956-ban Győr-Sopron megye főügyésze. 1957-ben letartóztatták és elítélték.

Kiss Sándor (Vásárosnamény, 1918-USA 1982) tanár, kisgazdapárti ifjúságpolitikus. Sárospatakon végezte a tanítóképzőt, Szegeden a Tanítóképző Főiskolát. Tagja a Márciusi Frontnak és a Szegedi Ifjúsági Egységmozgalomnak. Részt vett az antifasiszta diákellenállásban Györffy-kollégistákkal együtt. 1945-ben a Parasztszövetség és a MADISZ első elnöke. 1947-ben a Magyar Közösség-perben elítélték. 1956-ban a Parasztszövetség újjászervezésén dolgozott. 1956 végén családjával együtt Bécsbe távozott.

Kiss Károly (Bicske, 1903-Bp. 1983) bőripari munkás, kommunista politikus. 1946-56-ban az MDP KEB elnöke.

Kamló László (Csicser, 1922-Bp. 1984) agrárközgazdász. 1941-44-ben Györffy-kollégista. 1956-ban az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének tud. munkatársa.

Kónya Lajos (Felsőgalla, 1914-Bp. 1972). Több éven át vidéki tanító. 1950-ben az Írószövetség lektorátusának vezetője, majd 1954-ig főtitkára. 1956 őszén a Csillag c. folyóiratot szerkesztette.

Korek József (Bp. 1920) régész. 1952-65 között a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályának osztályvezetője.

Kovács Ferenc (Ricse, 1928-Bp. 1965) jogász. 1947-48-ban Györffy-kollégista. 1956-ban nemzetőr.

Kovács Gyula (Sárköz, 1920-Debrecen, 1979) jogász, egyetemi docens. 1940-44-ben Györffy-kollégista. 1944-ben az ellenállási mozgalomba való részvétele miatt letartóztatták. 1946-47-ben a NÉKOSZ nyilvántartási osztályának vezetője.

Kavács Tibor (Kohány, 1922) tanár, mérnök. 1945-46-ban a Miskolci Petőfi Diákotthon, 1946-48-ban a miskolci Szemere Bertalan Népi Kollégium igazgatója. 1948-49-ben a NÉKOSZ Központ osztályvezetője.

Köböl József (Karcag, 1909) műasztalos, munkás, politikus. 1948-56-ban az MDP KV tagja.

Köte Sándor (Hajdúszoboszló, 1925) pedagógus, egyetemi tanár 1947-48-ban Györffy-kollégista.

Kuczka Péter (Székesfehérvár, 1923) tisztviselő, költő, műfordító. 1941-48 tisztviselő, könyvelő, 1945-től újságíró, szerkesztő, 1948-56-ban az Irodalmi Újság munkatársa. 1956 októberében a Hazafias Népfrontban munkástanácsokat szervezett.

Lakatos Éva (Bp. 1905) tisztviselő. 1956 októberében az MDP KV Agitációs és Propaganda Osztályán dolgozott.

Lakatos Imre (?-London, 1974) matematikus, tudományos kutató. 1942-44-ben debreceni egyetemistaként részt vett az illegális kommunista diákmozgalomban. 1945-48-ban Eötvös-kollégistaként a Györffy-kollégiummal és a NÉKOSZ-szal való együttműködés híve.

Lakatos László tisztviselő, a Művelődési Minisztérium Múzeumi Főosztályán dolgozó, majd osztályvezető.

László Imre (Dombóvár, 1926) közgazdász egyetemi tanár. 1940-44-ben Györffy-kollégista. 1956-ban a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem rektorhelyettese.

Lázár György (Uszurijszk, 1921-Bp. 1978) pedagógiatörténész, tudományos kutató. 1941-44-ben Eötvös-kollégista. 1947-48-ban a NÉKOSZ Apáczai Csere János Kísérleti Gimnázium igazgatója.

Levendel László (Bp. 1920) orvos. 1946-48-ban a szegedi Apáthy István Medikus Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főorvosa. Kardos László kérésére a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságában orvosi ügyeletet tartott.

Liptai Ervin (Kispest, 1927) hadtörténész. 1946-47-ben Györffy-kollégista, 1947-48-ban a Szabó Dezső Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban a Hadtörténeti Intézet tud. munkatársa.

Litván György (Bp. 1929) történész, tanár, tudományos kutató. 1946-48-ban népi kollégista, 1955-56-ban a Nagy Imre-féle pártellenzék, a Petőfi-kör tagja. 1956-ban elsőként követelte Rákosi eltávolítását. 1958-ban letartóztatták, és 6 évi börtönre ítélték.

Losonczy Géza (Debrecen, 1917-Bp. 1957) tanár, vezető kommunista politikus, Nagy Imre személyes híve. Az SZKP XX. kongresszusa után az antisztálinista irányzat egyik vezető publicistája. Októberben Nagy Imre közvetlen munkatársa, a kormány sajtó- és propagandaügyeinek intézője. 1956. november 2-án államminiszter Nagy Imrével együtt Romániába deportálták. Hazahozatala után a vizsgálati fogságban ismeretlen okok miatt meghalt.

Lukács György (Bp. 1885-Bp. 1971) filozófus. Kossuth-díjas akadémikus, a Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom Elnöki Tanácsának tagja. 1956. októberben a Nagy Imre-kormány népművelési minisztere.

Lukácsy Sándor (Csorna, 1923) irodalomtörténész. Mint Eötvös-kollégista részt vett az ellenállási mozgalomban. 1947-48-ban a Palóság szerkesztője. 1956 októberében Sipos Gyulával együtt fogalmazta meg a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának Felhívását.

Major László (Csuza, 1922) közgazdász. Részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1945-46-ban Györffy-kollégista, 1946-48-ban a Petőfi-kollégium igazgatója, a NÉKOSZ alelnöke.

Marián István (Szilágycseh, 1924) munkás, ifjúságpolitikus, katonatiszt. 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki kara Katonai Tanszékének vezetőjeként a nemzetőrség egyik szervezője, Király Béla után második embere. 1957-ben letartóztatták, és 1958-ban életfogytig tartó börtönre ítélték.

Markos György (Bp. 1902-Bp. 1976) gazdaságföldrajz-szakos egyetemi tanár A NÉKOSZ híve és tanára. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának tagja, Felhívásának aláírója.

Márkus István (Bp. 1920) szociográfus, publicista, szerkesztő. 1939-44-ben szoros kapcsolatban állt a Györffy-kollégistákkal, velük együtt vett részt az antifasiszta földalatti munkában. 1947-48-ban a Valóság szerkesztője, a NÉKOSZ osztályvezetője. 1956-ban a Hazafias Népfront székházában működő Nemzeti Bizottság egyik szervezője. 1956 decemberében letartóztatták, és Kardos László perében 10 évi börtönre ítélték.

Márkus László (Bp. 1920) történész. 1945-1950 között újságíró. 1950-57 között a Művelt Nép Könyvkiadó lektora.

Márton András (Sarkad, 1924) honvéd, ezredes, 1956-ban a Zrínyi Akadémia parancsnoka.

Márton János (Sarkad, 1922) közgazdász. 1945-47-ben a Nemzeti Parasztpárt Csongrád megyei titkára, 1947-50-ben a SZÖVOSZ, 1950-1956-ban az Országos Tervhivatal munkatársa.

Mérei Ferenc (Bp. 1909-Bp. 1986) pedagógus, pszichológus. 1946-48-ban a NÉKOSZ központi pedagógiai szemináriumának vezetője. Előadásokat tartott és tanulmányokat írt a népi kollégiumi pedagógiáról. 1958-ban letartóztatták, és 12 évi börtönre ítélték.

Mester Erzsébet 1956-57-ben az MSZMP VIII. kerületi bizottságának szervezőtitkára.

Mészáros Sándor (Csicsó, 1920) közgazdász. 1940-44-ben Györffy-kollégista, 1942-44-ben a kollégium titkára. 1945-48-ban a NÉKOSZ folyóiratainak, hetilapjának felelős kiadója. 1956 októberében a SZÖVOSZ Forradalmi Bizottságának tagja.

Mihályfi Ernő (Bér, 1898-Bp. 1972) publicista, politikus. 1951-58 között népművelési, illetve művelődésügyi miniszterhelyettes.

Mikojan, Anasztáz szovjet politikus.

Milovanov kulturális attasé, a jugoszláv követség munkatársa. November 5-én egy szovjet géppuskasorozat lövése következtében az épületben meghalt.

Mindszenty József (Csehimindszent, 1892-Bécs, 1975) esztergomi érsek, bíboros hercegprímás. 1946-48-ban több ízben támadta a népi kollégiumokat.

Mód Aladár (Karakó, 1908-Bp. 1974) történész, kommunista ideológus, egyetemi tanár. 1943-ban a György-kollégiumban, 1946-48-ban a NÉKOSZ Akadémián tartott előadásokat. 1956. november 4-e után a kompromisszumkeresők közé tartozott.

Münnich Ferenc (Seregélyes, 1886-Bp. 1967) vezető kommunista politikus. Az 1956. október 27-én alakult Nagy Imre-kormány belügyminisztere.

Nagy Balázs (Izsák, 1927) történész. 1946-48-ban a Petőfi-kollégium, 1956-ban a Petőfi-kör titkára.

Nagy Imre (Kaposvár, 1896-Bp. 1958) vezető kommunista politikus. 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány földművelésügyi minisztere, 1953-55, 1956-ban miniszterelnök. 1958-ban halálra ítélték és kivégezték.

Nagy Sándor (Debrecen, 1923) jogász. 1944-49-ben a Budapesti Műszaki Egyetem szakszervezeti titkára, 1949-50-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Felsőoktatási Főosztályának munkatársa, 1950-52-ben a Levéltárak Országos Központja szervezője, 1952-62-ben a Múzeumok Központi Gazdasági Igazgatóságának vezetője.

Nagy Tamás (Bp. 1913) közgazdász. 1936-tól az MSZDP tagja, 1945-től az MKP tagja. 1954-81 között az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének osztályvezetője, igazgatóhelyettes, a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tanára. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának tagja.

Nagy Tibor 1956-ban a DISZ KV munkatársa, az Agitációs és Propagandaosztály vezetője.

Németi ? 1956-ban a DISZ KV középiskolai osztály előadója.

Némethy Endre (Netecsapuszta, 1912) néprajzkutató. 1956-ban a Kulturális Minisztérium Múzeumi Osztályán dolgozott.

Nonn György (Csanálos, 1918) jogász. Vezető kommunista ifjúságpolitikus. 1956-ban a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze.

Oláh Pál (Makó, 1921-Bp. 1968) állatorvos. 1941-44-ben Györffy-kollégista, 1944-ben illegális lakásán sokszorosította a Nemzeti Ellenállás Diákmozgalma újságját.

Orbán László (Nógrádverőce, 1912-Bp. 1978) kommunista politikus. 1943-44-ben az ellenállásban részt vevő Györffy-kollégisták egyik felső kapcsolata volt. 1946-48-ban a József Attila Népi Kollégium Pártfogó Testületének tagja. 1956-ban az MDP osztályvezetője.

Pataki Ferenc (Szentes, 1928) pedagógus, pszichológus, akadémikus. 1946-48-ban Györffy-kollégista, 1948-49-ban a NÉKOSZ nevelési osztály vezetője, majd a NÉKOSZ főtitkára. 1956-ban a DISZ KV tagja, a Petőfi-kör vezetőségi tagja; több jelentős elméleti cikke jelent meg a NÉKOSZ rehabilitálása érdekében.

Pogány Ödön Gábor (Kispest, 1916) művészettörténész, művészeti író. 1946-48-ban a Dési Huber Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban a Magyar Nemzeti Galéria igazgatója.

Pozsár István (Bp. 1931) közgazdász. 1945 után népi kollégista. 1956-ban egyetemi tanársegéd. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága Felhívásának aláírója a Forradalmi Diákbizottság részéről. Tagja volt a Forradalmi Diákbizottság pesti albizottságának. 1957-ben letartóztatták és elítélték.

Rácz Dezső (Bp. 1926) közgazdász. 1946-48-ban a Misztótfalusi Kis Miklós Népi Kollégium titkára. 1956-ban a Fémáru és Szerszámgépgyár közgazdásza. Ő szervezte meg a kollégium találkozóját 1956-ban.

B. Rácz István (Túrkeve, 1923) közgazdász, kisgazdapárti ifjúságpolitikus. 1945-ben a képviselőház legújabb (kisgazdapárti) képviselője. A Független Ifjúsági Szövetség elnöke. 1950 után recski fogoly. 1955-ben a törökbálinti téglagyár fizikai munkása. 1956-ban a Parasztszövetség újjászervezésén dolgozott. 1956 végén családjával együtt eltávozott az országból.

Rajk László (Székelyudvarhely, 1909-Bp. 1949) vezető kommunista politikus. 1946-48-ban az MKP főtitkárhelyetteseként, belügyminiszterként kiemelkedő szerepe volt a népi kollégium megszervezésében, azok anyagi és erkölcsi támogatásában.

Rajk Lászlóné Földi Júlia (Bp. 1914-Bp. 1983). 1946-48-ban a Zrínyi Ilona Népi Kollégium szervezője. A NÉKOSZ személyes híve. 1956 novemberében Nagy Imrével együtt Romániába deportálták.

Réthei Prikkel Lajos (Kecskemét, 1925) tanár, etnográfus. A Szabó Dezső-kör, majd a Szabó Dezső Népi Kollégium első igazgatója. 1956-ban a XII. ker. Tanács elnöke, a kerület Forradalmi Bizottságának tagja. 1957-ben letartóztatták, egy évig ítélet nélkül börtönben és internálótáborban tartották.

Révai József (Bp. 1898-Bp. 1959) vezető kommunista politikus, publicista. A Györffy István Kollégium és a NÉKOSZ életében kiemelkedő politikai szerepet töltött be.

Ságvári Ágnes Gyöngyi (Bp. 1928) pártfunkcionárius, történész, levéltáros. 1956-ban a Pártközpontban dolgozott.

Sándi Emilné Erdész Erzsébet (Bp. 1923-Kanada, 1990) védőnő, könyvtáros. 1945 után az Állami Védőnőképző Intézet tagja. 1956-ban az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosa.

Sándor András (Bécs, 1923) író, szociográfus. Irodalmi pályafutását újságíróként kezdte. 1945 után a Szabadság, a Szabad Nép, a Szabad Föld munkatársa. Az 1956. októberi eseményekben való részvétele miatt letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték.

Sándor József (Újpest, 1911-Bp. 1985) pártmunkás. 1928 óta vett részt a munkásmozgalomban. 1944-ben Újpesten és Rákospalotán az ellenállási mozgalomban tevékenykedett. 1957-63-ban az MSZMP KB Párt- és Tömegszervezeti Osztályának vezetője.

Sánta Ferenc (Brassó [Románia], 1927) bányász, népi kollégiumi nevelő, munkás. 1954-től publikál. Novelláiért 1956-ban József Attila-díjat kapott. Sós Júlia szűkebb baráti köréhez tartozott.

Sarkady Kálmán (Bp. 1917-Bp. 1972) építész.

Sarkady Kálmánné Kampó Magda (Tiszaújhely, 1922) tanár. Kardos László első felesége.

Sipos Gyula (Tüskepuszta, 1921-Bp. 1976) József Attila-díjas költő, újságíró. 1942-44-ben a Györffy István Kollégium vezetőségi tagja. Részt vett az antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1944-ben a rendőrség letartóztatta. 1945-46-ban a Nemzeti Parasztpárt Intéző Bizottsága tagja, az Ideiglenes Nemzetgyűlés képviselője. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága Felhívásának Lukácsy Sándorral együtt megfogalmazója.

Somodi István (Szolnok, 1925) jogász, agrármérnök. 1943-48-ban Györffy-kollégista. 1947-48-ban a Dózsa György Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban a Földművelésügyi Minisztérium Forradalmi Bizottságának elnöke.

Somogyi Miklós (Abony, 1896-Bp. 1980) vezető kommunista politikus. 1940-44 között a Györffy-kollégisták kapcsolatban álltak vele a politikai szervezőmunkában, a Történelmi Emlékbizottság, a népfrontmozgalom akcióiban, a fegyveres ellenállásban. 1956. november 4-e után közvetíteni próbált a kormány és a Györffy-kollégisták között.

Soós Ibolya (Miskolc, 1923-Bp.1991) tanár. 1946-48-ban a szegedi Bíró Szép Anna Népi Kollégium igazgatója. 1956 után a budapesti Móricz Gimnázium kollégiumának igazgatója.

Sós Júlia (Bp. 1923-Bp. 1968) pedagógus, szociológus, író. 1944 előtt kapcsolatba került Györffy-kollégistákkal, velük együtt vett részt az antifasiszta illegális mozgalomban. 1947-48-ban a NÉKOSZ Apáczai Csere János Iskolakollégiumának tanára. 1956. november 4-e után lakása az ellenzéki értelmiség gyülekezőhelye volt.

Sőtér István (Szeged, 1913-Bp. 1988) író, irodalomtörténész, egyetemi tanár. 1945-ben a Kelet-európai Tudományos Intézet munkatársa. 1948-tól a szegedi egyetemen, 1952-től az ELTE-n egyetemi tanár 1956-ban művelődési miniszterhelyettes.

Szabó Gergely (Kisújszállás, 1921) vegyészmérnök, gazdaságpolitikus. 1941-46-ban Györffy-kollégista, 1946-47-ben a NÉKOSZ főtitkára. 1956. október 25-i Nagy Imre-kormány vegyipari minisztere.

Szabó Gizella (Bagi Béláné) (Tiszaigar, 1937) tanár. Kardos László nevelt lánya.

Szabó Kálmán (Bogyoszló, 1921) közgazdász, akadémikus, egyetemi tanár. 1945-48 között Györffy-kollégista. 1948-49-ben a Dózsa György Népi Kollégium igazgatója. 1956-ban az V. kerületben Nemzeti Bizottságot szervezett.

Szabó Pál (Biharugra, 1893-Bp. 1970) író, szerkesztő, parasztpárti politikus. 1946-48-ban több budapesti népi kollégium pártoló testületének tagja, a Bihar megyei népi kollégiumok legfőbb pártolója.

Szakál Pál (Hajdúdorog, 1918) agrármérnök. 1941-45-ben Györffy-kollégista, 1945-ben a Földművelésügyi Minisztérium munkatársaként részt vett a földreformtörvény megfogalmazásában.

Szalai Béla (Kutas, 1925) közgazdász, kommunista politikus. 1945 előtt Györffy-kollégistákkal együtt vett részt az ellenállásban. 1945-ben felvették a Györffy-kollégiumba. 1947-48-ban a MEFESZ elnöke. 1948-49-ben a NÉKOSZ elnöke. 1956-ban az MDP PB tagja.

Szalai Sándor (Bp. 1912-Bp. 1983) újságíró, szociáldemokrata, majd kommunista politikus. A felszabadulás után a Szociáldemokrata Párt központjának külügyi, sajtó- és értelmiségi osztályát vezette. A két munkáspárt egyesülése után a tudományos intézmények MDP pártszervezetének elnökhelyettese. 1950-ben koholt vádak alapján bebörtönözték, 1956-ban rehabilitálták.

Szamel Lajos (Bp. 1919) jogász, egyetemi tanár Kardos László középiskolai osztálytársa. 1956-ban a pécsi Janus Pannonius Egyetem docense.

Szántó Zoltán (Nagykanizsa, 1893-Bp. 1977) magántisztviselő, nagykövet, a Tájékoztatási Hivatal elnöke, politikus. 1954-56-ban a MDP KV tagja.

Szekér Gyula (Szombathely, 1925) mérnök, gazdaságpolitikus. 1944-48-ban Györffy-kollégista, 1948-49-ben a Bolyai János Népi Kollégium titkára. 1956-ban nehézipari miniszterhelyettes.

Szigethy Attila (Kapuvár, 1911-Győr, 1957), 1956-ban a Győr-Sopron megyei Nemzeti Tanács elnöke. Ő küldte Földes Gábort, a Horváth Árpád Népi Kollégium volt tagját Mosonmagyaróvárra, a vérengzés megakadályozására. Szigethy Attila a győri börtönben öngyilkosságot követett el.

Széchy András (Bp. 1923) történész. 1945-48-ban a Szabad Szó munkatársa, 1946-ban a Falu-Budapest, majd a Dózsa György Népi Kollégium vezetőségi tagja. 1956-ban a DISZ KV munkatársa.

Széll Sándor (?-Debrecen, 1985) mérnök. 1947-48-ban népi kollégista, 1956-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Vízépítési Tanszékén tanársegéd, a Dél-budai Forradalmi Diákbizottság tagja. Letartóztatták, első fokon halálra ítélték, amit másodfokon életfogytig tartó börtönre változtattak.

Szilágyi József (Debrecen, 1919-Bp. 1958) jogász, közgazdász, kommunista politikus. 1956 októberében Nagy Imre titkárságának vezetője. 1958-ban halálra ítélték és kivégezték.

Szűcs Ferenc (Makó, 1922) vezérőrnagy. 1940-44-ben Györffy-kollégista, 1943-44-ben a Szociáldemokrata Párt tagja, majd az illegális kommunista mozgalom résztvevője. 1945-48-ban a Nemzeti Parasztpárt vezető funkcionáriusa, országgyűlési képviselője.

Tamási Lajos (Nagykónyi, 1923) költő. 1950-56-ban az Írószövetség titkára.

Tánczos Gábor (Bp. 1928-Bp. 1979) pedagógus, szociológus. 1947-48-ban Györffy-kollégista, a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének főtitkárhelyettese. 1948-49-ben a Petőfi Sándor Népi Kollégium tagja. 1956-ban a Petőfi Kör titkára. Nagy Imréékkel együtt a jugoszláv követségről deportálták Romániába. Hazahozatala után, 1958-ban elítélték.

Tildy Zoltán (Moson, 1889-Bp. 1961) kisgazdapárti politikus, 1945-46-ban miniszterelnök, 1946-48-ban köztársasági elnök. A Népi Kollégiumokat Építő Mozgalom fővédnöke. 1956-ban a Nagy Imre-kormány államminisztere. 1957-ben letartóztatták, és 1958-ban elítélték.

Tóth Benedek (Heves, 1921) jogász, újságíró, író. 1941-46-ban Györffy-kollégista, 1946-47-ben a NÉKOSZ Sajtó- és Propagandaosztályának vezetője. 1956-ban a Szabad Nép munkatársa.

Tóth Ede (Kisújfalu, 1925) történész, egyetemi docens. 1945-48-ban Györffy-kollégista, 1948-49-ben a Petőfi Sándor Népi Kollégium tagja. 1956-ban egyetemi oktató.

Tóth Edéné tanár

Tóth Lajos pedagógus. 1956-ban a TTIT alkalmazottja, a népi kollégium gondolat támogatója. 1957-ben letartóztatták, és több hónapig tartották vizsgálati fogságban.

Tőkés Ottó (Sajósárvár, 1922) közgazdász. 1940-44-ben Györffy-kollégista. 1941-ben bekapcsolódott az illegális kommunista mozgalomba. 1945-48-ban a Belügyminisztérium titkárságának vezetője. 1949-ben a Rajk-per kapcsán letartóztatták és elítélték. 1956 októberében a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága Felhívásának egyik aláírója a NÉKOSZ részéről, majd a miniszterelnökség titkárságának egyik munkatársa.

Tömpe András (Bp. 1913-Bp. 1971) gépészmérnök, politikus, diplomata. 1945 után rendőrtiszt.

Újhelyi Szilárd (Debrecen, 1915) jogász, újságíró, diplomata. 1946-48-ban a József Attila és a Zalka Máté Népi Kollégium pártoló testületének tagja. Nagy Imre híve. 1956. november 4-én menedékjogot kért a jugoszláv követségen. Onnan Romániába deportálták, és csak 2 év múlva térhetett haza.

Újhegyi Gyula (Siófok, 1921-Bp. 1981) agrárközgazdász. 1956-ban a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Kardos László perének hatodrendű vádlottja.

Váczi András (Kerepes, 1925-Bp. 1988) tanár. 1946-48-ban a Petőfi-kollégium tagja. Általános iskolai igazgató, majd buszsofőr. 1956-ban a Hazafias Népfront alkalmazottjaként a kollégiumi előkészítő bizottság tagja.

Varga Éva (Pápa, 1926) tanár, pszichológus. 1945-47-ben a Zrínyi Ilona Népi Kollégium titkára. 1947-48-ban a debreceni Bartók Béla Népi Kollégium tagja. 1956-ban a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága információs irodáján dolgozott. 1957-ben letartóztatták, egy év múltán szabadult.

Varga István (Vitnyéd, 1925) orvos. 1945-46-ban Györffy-kollégista, 1946-48-ban a Pápai Páriz Népi Kollégium tagja. 1956-ban a III. sz. Belgyógyászati Klinika tanársegédje.

Vas Zoltán (Bp. 1903-Bp. 1983) vezető kommunista gazdaságpolitikus, író. 1945 után mind Budapest polgármestereként, mind a Gazdasági Főtanács titkáraként hathatósan támogatta a népi kollégiumokat. 1956. november 4-én menedékjogot kért a jugoszláv követségen. Romániába deportálták, ahonnan kb. egy év múlva hazajöhetett.

Veres Péter (Balmazújváros, 1897-Bp. 1970) parasztpárti politikus, Kossuth-díjas író. A Györffy-kollégium és a népi kollégiumi mozgalom személyes híve.

Vitányi Iván (Debrecen, 1925) esztéta, szociológus. 1942-43-ban több ellenzéki irodalmi esten szerepelt együtt Györffy-kollégistákkal. Részt vett az ellenállási mozgalomban, letartóztatták. 1946-47-ben a Tánc- és Kórusművészeti Népi Kollégium igazgatója. Első írásai a Valóságban jelentek meg. 1956-ban a Népművelési Minisztérium alkalmazottja.

Waldapfel József (Bp. 1904-Bp. 1968) irodalomtörténész, akadémikus. 1948-tól az ELTE I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének vezetője.

Zimányi Tibor (Törökszentmiklós, 1922) közgazdász, mérnök. 1944-ben részt vett a diák-ellenállási mozgalomban Györffy kollégistákkal együtt. A nyilasok bebörtönözték, megszökött. 1945-ben bekapcsolódik a demokratikus ifjúsági mozgalomba, 1948-ban Recskre internálták. 1956-ban részt vett a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága munkájában. 1957-ben letartóztatták, és 5 évi börtönre ítélték.

Összeállította Pogány Mária

 
 
 
 
 

Hátlapon található szöveg:

A NÉKOSZ egyik szervezője az 1956-os forradalom után bíróság elé, majd börtönbe került. Emberi, politikai nagyságának állít emléket kötetünk, amely kihallgatási jegyzőkönyveket, vallomásokat, börtönleveleket, emlékezéseket, interjúkat tartalmaz.

Kardos László - másokkal - 1954-ben memorandumot intézett Nagy Imre miniszterelnökhöz a magyar ifjúság helyzetéről. Ez a tette és Nagy Imréhez fűződő, a sorsdöntő október végi napokban is töretlen kapcsolata elegendőnek bizonyult a büntetőeljáráshoz és a szigorú ítélethez.