Honvéd Kollégium – Hadmérnöki kar
Weszelits Gergely és Bartholomeidesz Sándor írásai alapjánA Honvéd Kollégium szervezését 1948. szeptember 17-én kezdték meg: a HM kiképzési osztálya pályázati felhívást tett közzé a a Honvéd Népi Kollégiumba való felvételről. Két nap múlva jelent meg az MDP Politikai Bizottságának a határozata a Népi Kollégiumok Országos Szövetségéről (Nékosz), amit szeptember 21-én Révai József részletesen elemzett. Érthető, hogy ezután a „népi” jelző elmaradt a kollégium nevéből. A honvédelmi miniszter november 2-án a Minisztertanács elé terjesztette a Honvéd Kollégium felállításáról szóló rendeletet, ami aztán december 4-én meg is jelent a Magyar Közlönyben. A kollégiumba való felvételi pályázat a Honvédségi közlönyben jelent meg december 6-án.
A kollégium parancsnoksága már november 15-én megalakult Solymár János százados vezetésével. A kollégium a Kossuth Akadémia szárnyépületében nyert elhelyezést. A 80 főre tervezett kollégium hallgatói ugyanolyan egyenruhát viseltek, mint az akadémia hallgatói (legénységit). A vállap színe világoskék volt, az évfolyamot arany színű V-k jelezték. Az első 24 hallgató (első-másodéves egyetemisták, főleg műegyetemisták) még a pályázat meghirdetése előtt, már november 20-án bevonult. A hallgatók katonai kiképzést nem kaptak, rendes hallgatókként jártak saját egyetemükre.
Két év múlva, 1950. szeptember 20-ával a honvédelmi miniszter ezt a kollégiumot megszüntette, illetve egy új, 600 főre tervezett kollégium felállítását rendelte el, mely megkapta az akkor államosított Nagyboldogasszony (1893-1929 között és 1953-óta: Ménesi) úti apácazárda épületét.
Ide már csak az egyetemek második évfolyamát befejező hallgatók jelentkezhettek. Jómagam is ekkor vonultam be, s vettem fel az angyalbőrt.
Ekkor már működött a Minisztertanács által 1950. június 15-én létrehozott Műszaki Egyetemek és Főiskolák Hadmérnöki Tagozatainak Parancsnoksága Gerendás István mk. alezredes, egyetemi tanár vezetésével, a volt Adria Szálloda épületében (a VIII. kerületi Kenyérmező utcában), ahonnan két hónap múlva átköltözött a kollégium épületébe.
A kollégiumnak, illetve a Tagozatok Parancsnokságának két „gazdája” volt, a honvédelmi és a közoktatásügyi miniszter. A HM adta a hivatásos állomány és a polgári alkalmazottak illetményét, gondoskodott a hallgatók kollégiumi elhelyezéséről, egyenruháiról, élelmezéséről, illetményéről („zsoldjáról”), valamint a tanuláshoz szükséges mindennemű eszközről (tankönyvek, füzetek, rajzeszközök stb.), valamint azokat az eszközöket, melyek a normális kereskedelmi forgalomban nem voltak beszerezhetőek.
A Közoktatási Minisztérium az oktatáshoz szükséges helyiségekről gondoskodott, valamint az oktatói személyzet fizetéséről. E gondoskodás eredményeképpen egy év múlva, 1951. őszétől kezdve az oktatás már a Szerb utcában folyt, egy szintén volt egyházi épületben.
A Tagozatok Parancsnoksága ekkor tagozódott be a Budapesti Műszaki Egyetembe önálló hadmérnöki karként, dékánnal (Gerendás István) az élén. Megszűnt a Honvéd Kollégium önállósága, a hadmérnöki kar dékánjának alárendeltségébe került.
Egy év múlva, 1952. őszén ismét költözés: a kar megkapta a Lónyai utcai református gimnázium épületét (Kinizsi utca 1-7.). Jómagam ide már csak államvizsgázni mentem, s dísztermében avattak főhadnaggyá.
Az előttem végzett évfolyam oklevelében még csak záradékként szerepelt a hadmérnöki végzettség, a miénket a hadmérnöki kar nyomtatta, s a gépészmérnöki oklevelem arról tanúskodik, hogy páncélos és gépjármű hadmérnökké nyilvánítottak. A következő évektől a hadmérnökök ismét „civil” oklevelet kaptak, a hadmérnöki szak feltüntetésével.
Nagyon hamar (1954-ben) kiderült, hogy Magyarországon nem reális az önálló hadmérnökképzés: gyakorlatilag két év alatt teljes lett a feltöltődés, s ugyanakkor megkezdődött a hadsereg létszámának csökkentése. A beiskolázást leállították, s megkezdődött a kar felszámolása, ami jogilag 1957. március 13-án fejeződött be, de az utolsó két páncélos diplomát 1956-ban adták át.
A kar Kinizsi utca épületét az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) kapta meg, aminek a neve ekkortájt bővült ki a közlekedési jelzővel: a szolnoki Közlekedési Műszaki Egyetemet is megszüntették, illetve közlekedési üzemmérnöki karként az Építőipari Műszaki Egyetemhez csatolták. A Szolnokról felkerülő tanszékek végül is a Kinizsi utcában telepedtek le. Később az épületet fokozatosan a Közgazdaságtudományi Egyetem vette át, majd a rendszerváltás után a református egyház visszakapta.
A Ménesi (1929-1953 között: Nagyboldogasszony) úti kollégiumi épületet a Városparancsnokságnak adták át, a maradék hallgatókat az Üllői útra költöztették. Később, a honvédségi ösztöndíjasok számának növekedésével ismét kollégium lett a Ménesi úti épületben (Karikás Frigyes Központi Katonai Kollégium). A rendszerváltás után az épületet visszaadták az apácáknak.
A hadmérnöki karnak – virágzása idején – 69 oktatója, 65 alkalmazottja, 65 főnyi katonai apparátusa volt. Az oktatók zöme a Műegyetem(ek) különböző karain folytatta oktató-nevelő tevékenységét. A karon összesen 799 fő szerzett mérnöki (hadmérnöki) oklevelet (közöttük 99 fő páncélos és gépjármű szakon). A hadmérnökök 80 %-a végzésük után vagy azonnal, vagy rövid időn belül „civil” foglalkozást választott. A kollégiumban azonban nem csak műegyetemisták éltek, nagy számban laktak ott medikusok, bölcsészek (tanárok, tolmácsok) és más egyetemek hallgatói is.
